Egyre több az SNI-s gyermek

Egyre több az SNI-s gyermek

Több mint 3200-zal 91,5 ezerre nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek és tanulók száma a 2018 szeptemberében kezdődött tanévben - írta a Világgazdaság csütörtökön a szaktárca adatai alapján.

Két évvel korábban 88,3 ezer gyereknek volt szüksége fejlesztő- vagy gyógypedagógusra.

A 2018 októberében készült tanév eleji adatgyűjtés szerint a köznevelésben foglalkoztatott gyógypedagógusok száma (beleértve a logopédusokat és a konduktorokat) 10 058, néhány százzal több, mint az előző tanévben. A Világgazdaság hozzáteszi, hogy 2010-ben 5700-an segítették a gyerekek fejlesztését, ehhez képest 40 százalékkal nőtt a fejlesztő-segítő szakemberek száma.

Az idei tanévben a 326 ezer óvodásból 9,9 ezer sajátos nevelési igényű kisgyermek. Az általános iskolák 6,3 ezer diákja közül a sajátos nevelési igényű tanulók száma 55,3 ezer, ezen belül az integráltan oktatottak aránya 71,1 százalék, a gyógypedagógiai tanterv szerint külön osztályban tanulók aránya pedig 28,9 százalék volt.

Míg 2018-ban 2,5 ezer súlyos és halmozottan fogyatékos tanuló vett részt fejlesztő nevelés-oktatásban, a két évvel ezelőtti adatokhoz képest számuk százzal csökkent. E tanulók fejlesztését 381 pedagógus látja el a Világgazdaság cikke szerint.

Fotó: Kölöknet

MTI

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×