Elbűvöltek a pillanatok

Elbűvöltek a pillanatok

Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (EESZI) évenként megrendezett országos találkozójára idén már 15. alkalommal érkeztek a szépkorúak Győrbe. Több mint hatszáz idős vett részt az egész napos rendezvényen, ahová hazánk több megyéjéből jöttek az idősebb generáció tagjai. Volt aki idősek klubjából vagy idősotthonból érkezve először járt a találkozón, de évről évre egyre többen vannak, akik már ismerősként és barátként köszöntötték egymást.

Borkai Zsolt polgármester köszöntőjében kiemelte, fontos, hogy olyan kulturális, szabadidő- és sportprogramokat szervezzenek, amelyekkel aktív időskort biztosíthatnak a nyugdíjaskorúak részére. Az város idősügyi tanácsa arra törekszik, hogy a lehetőségek még szélesebb körét tárja a szépkorúak elé, mivel a fogadókészség megvan a részükről, és így az együtt töltött idő felejthetetlen élményekkel gazdagíthatja nem csak a helyi, hanem a városunkba érkező időskorúakat is.

 

 

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Magyarországon minden negyedik ember 60 év feletti és ez nagy feladatokat ró az önkormányzatokra, hogy a minél jobb szociális ellátás mellett az aktivitásuk megőrzését is lehetővé tegyék. A találkozón részt vevőknek és az idősgondozásban dolgozó munkatársaknak jó kedvet és jó egészséget kívánt, hogy a jövő évi rendezvényen ismét találkozhassanak a régi és új ismerősök.

Dr. Horváth András, az egyetem rektorhelyettese dicsérte a nyugdíjasegyetemen „tanulókat”, mert mint megjegyezte, az előadók tőlük kapják a legnagyobb tiszteletet a tanítványok közül. Az élethosszig tanulásra nem csak nyugdíjasegyetemen, hanem ezen az országos találkozón is lehetőség van, hiszen ahogy több éve, úgy idén is tudományos kísérletekkel is színesítik a programkínálatot a régóta fiatalok részére.

 

 

Az idei országos találkozónak a szervezők a Varázslatos ünnep, elbűvölő pillanatok címet adták. Az egyetemi csarnokban igazi vásári forgatagba csöppenhettünk, az idősek munkáiból nyílt kiállítás, a cirkusz és a vásárok hangulatát idéző árusok várták a szépkorúakat. Egész nap látogatható volt a találkozó Kórtalanságok szekciója, ahol ingyenes vércukor, vérnyomás, koleszterin és csontsűrűségszűrésekre jelentkezhettek az egészségük állapotára kíváncsiak.

 

 

A közkedvelt Ki mit tud?-on versekkel, színdarabokkal, dalokkal és tánccal mutatkoztak be a részt vevők, hogy megmutassák egymásnak és a zsűrinek, mivel készültek a tavalyi találkozás óta. A délután is tartogatott meglepetéseket, a Mobilis Győr látványos és interaktív kísérletekkel repítette az idősebb generációt a tudomány varázslatos világába és gólyalábas vásári komédiások műsora csalt mosolyt az arcokra. Az egész napos rendezvényt Korda György és Balázs Klári koncertje zárta, akik örökzöld slágereikkel szórakoztatták a jelenlévő közönséget.

 

 

 

Szerző: Szabó Csilla
Fotó: O. Jakócs Péter

 

Csatolt galéria: Ki mit tud? az EESZI-ben
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×