Életmentő műtét kellett az ETO új igazolásának

Életmentő műtét kellett az ETO új igazolásának

A vasárnapi, Ceglédi VSE elleni bajnoki mérkőzésen Koszó Balázs, az ETO frissen igazolt belső védője súlyos koponyasérülést szenvedett, az éjjel meg kellett műteni. Legalább fél év kihagyás vár rá.

 

 

Koszó Balázs a mérkőzés 59. percében egy szabadrúgást követően került ziccerbe, a labdát el is tudta fejelni Mursits Roland kapus mellett, aki bár nem szándékosan, de ököllel kiütötte belsővédőnket, aki eszméletlenül, magatehetetlenül zuhant a földre. Az ETO orvosi stábja azonnal a pályára rohant és megkezdték az ellátást, Balázs részben visszanyerte eszméletét a helyszínen, ezután vitték kórházba alapos kivizsgálásra.

– A kórházban a vizsgálatok után kiderült, hogy Koszó a halántékcsont beroppanásával és vérzéssel járó koponyasérülést szenvedett, és az éjszaka folyamán életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, amely jól sikerült – tájékoztatta a klubot dr. Ágh László csapatorvos. – Balázs a körülményekhez képest jól van, tudata tiszta, de minimum fél év kihagyás vár rá - tette hozzá.

Jelenleg az idegsebészet subintenziv részlegén kezelik, látogatása most még csak korlátozottan lehetséges. A játékos számára most a legfontosabb, hogy nyugodt körülmények között gyógyulhasson. A győri klub amint lehet, tájékoztatja majd a szurkolókat a játékos állapotáról.

Balázsnak gyors gyógyulást és mielőbbi visszatérést kívánunk mi is!

Forrás és fotó: eto.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×