Elfogás után egy nappal visszakapták a kerekeiket

Elfogás után egy nappal visszakapták a kerekeiket

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Győri Rendőrkapitányság járőrei elfogták azt a férfit, aki hónapok óta, rendszeresen nagy értékű kerékszetteket lopott. A tulajdonosoknak egy nappal később már vissza is adták azokat.

A rendőrségi sikertörténet még november 22-én, hajnalban kezdődött, amikor Győrben, a 81-es számú főúton, az M1-es autópálya lehajtójának közelében a járőrök igazoltatták egy gépkocsi vezetőjét. Az autót átvizsgálták, amelyben négy darab Audi és négy darab Volkswagen autó kerekét találták meg.

Az intézkedés még folyt, amikor a mosonmagyaróvári járőrök jelezték kollégáiknak, hogy a Károly utcában, két parkoló autó – egy Audi és egy Volkswagen típusú jármű - kerekét ellopták. Az igazoltatott 52 éves győri sofőr a nála lévő autókerekekről nem tudott elszámolni, ezért a rendőrök elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol megkezdték a férfi gyanúsítottként történő kihallgatását lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, s őrizetbe is vették.

 

 

A nyomozók munkájának köszönhetően kiderült, hogy a férfinak nem csak a megtalált gumikhoz van köze, hanem több lopásban is benne volt. Így a rendőrök további kerekeket is találtak: 3 szett győri, 2 szett mosonmagyaróvári és 1 szett csornai, nagy értékű garnitúra került elő. Audi, Volkswagen, Ford és Renault emblémával ellátott felnik vártak arra, hogy a gyanúsított tovább értékesítse őket. Szerencsére azonban erre már nem került sor, ám mivel a nyomozás még folyamatban van, újabb részletek derülhetnek ki, illetve már most tudnak olyan bejelentésről, amellyel kapcsolatban a kereket már értékesítette az 52 éves férfi. Vélhetően nem egyedül dolgozott, hanem egy értékesítő gárda is a bűncselekmények hátterében állhat, azonban erről nyomozati érdekekre hivatkozva nem oszthattak meg további információkat.

 

 

A Győri Rendőrkapitányság udvarán Nagy Miklós rendőr alezredes, bűnügyi osztályvezető adta vissza a kerékszetteteket a tulajdonosoknak, majd elmondta: „Örömünkre szolgál, hogy vissza tudjuk adni a kerekeket, s egyben reméljük, hogy még továbbiak is előkerülnek. Az autósokat pedig szeretném kérni, hogy az általunk javasolt lopás elleni tanácsokat lehetőség szerint tartsák be, s akkor nem valószínű, hogy újra találkoznunk kell majd” – zárta az osztályvezető.

 

 

Baranyai Réka volt az egyik sértett, akit sokként ért a hír, miszerint ellopták a kerekeit, akkor is, ha már tudta: megvannak a gumik. „A rendőrség hívott telefonon, hogy ne ijedjek meg, de lent az utcán járőrök várnak, mert lelopták a Volskwagenem kerekeit. Senkinek nem kívánom azt a pillanatot. Szerencsére azt is egyből mondták, hogy elfogták a tettest, s nála vannak a gumik. Mikor lementem, a kocsim térköveken állt, s ijesztő volt látni, hogy bármikor lezuhanhat róluk, még nagyobb kárt okozva. Így járt egyébként egy korábbi áldozat, de szerencsére én ezt megúsztam. A károm olyan 250-300 ezer forint között lett volna, vadonatúj téli szett volt a kocsin. Ezúton is köszönöm a rendőrség gyors és eredményes munkáját!” – zárta az asszony.

 

 

A négy hónapnyi lopássorozat összértéke egyébként megközelíti a másfél millió forintot. A férfi ellen üzletszerű nagy értékű lopás a gyanú, az ügyészségnek a rendőrség megküldte a papírokat, hamarosan dönthetnek a letartóztatásról. A nyomozás még tart, de a gyanúsított akár 3-5 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

 

Havassy Anna Katalin
Fotó: HAK

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×