Elindult a Fekete Madonna zarándokvonat Lengyelországba

Elindult a Fekete Madonna zarándokvonat Lengyelországba

A magyar-lengyel barátságot erősítheti az idei zarándoklat is.

 

Soltész Miklós szerint az elmúlt években egyházi, közösségi, civil területen és a legmagasabb politikai kapcsolatok szintjén is tovább erősödött a lengyelek és magyarok közötti barátság. A Miniszterelnökség államtitkára erről hétfő reggel, a Lengyelországba, a magyar pálosok által alapított czestochowai Mária-kegyhelyre induló Fekete Madonna zarándokvonat indulásakor beszélt a budapesti Keleti pályaudvaron.

Soltész Miklós kiemelte: a lengyeleket és a magyarokat sok évszázados, különleges kapcsolat köti össze, amely nehezen megmagyarázható, hiszen egymás nyelvét nem értjük. A számos közös rendezvény tovább erősíti ezt a barátságot. Ilyen program ez a zarándoklat is, amely „sok mindenre rávilágít és komoly lelki erőket képes mozgósítani” – tette hozzá.

A zarándokvonat lelki vezetője, Székely János szombathelyi megyés püspök arról beszélt: a két nép történelmének számos közös nagy alakja van, mint például Szent László király – akinek édesanyja lengyel volt, Szent Hedvig, a lengyelek talán legnépszerűbb királynéja –, vagy Báthory István, Bem József.

„Erőt adó barátság az, ami minket összeköt” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Európa egyik legnagyobb kincse ez a kapcsolat, amely erőforrás lehet a kontinensen élő többi nép számára is.

A czestochowai kolostort 1382-ben alapították magyar pálosok. Miután 1786-ban II. József a pálos rendet is feloszlatta a Habsburg Birodalom területén, csak Krakkóban és Czestochowában maradt meg egy-egy kolostoruk. A pálosok 1934-ben innen szervezték meg visszatelepülésüket a Gellért-hegyi sziklatemplomba és kolostorba.

A Fekete Madonna vonatos zarándoklatot a czestochowai Mária-kegyhelyre 2011-ben Székely János püspök kezdeményezésére szervezték meg először.

Fotó: mavnosztalgia.hu

MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×