Elkezdték a visszaszámlálást a nagy napig

Elkezdték a visszaszámlálást a nagy napig

A korabeli ceremónia ígérkezik idén is a Barokk Esküvő csúcspontjának, ám az augusztus 9–11-ig tartó fesztiválon számos más programon is részt vehetünk: például felvonulásokon, vásári produkciókon, koncerteken, sőt a Győr+ Konyha receptjeinek szerzője, Szarka Zsófi jóvoltából még gasztroshow is színesíti a rendezvényt. A keddi sajtótájékoztatón megismerhettük az idei párt is.

„Városunk egyik legsikeresebb korszaka volt a barokk, erről tanúskodnak a belváros műemlékei is. A korszak ma is népszerű, erről pedig a Barokk Esküvő rendezvénysorozat és a februárban tartott Barokk Bál tanúskodik” – mutatott rá dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a közelgő eseményt bemutató sajtótájékoztatón a szintén barokk korban épült Zichy-palotában. Elmondta, ez az egyik „leggyőrspecifikusabb” fesztiválunk, amelyre óriási az érdeklődés, a statiszták esetében évről évre nagy a túljelentkezés.

 

 

Tóthné dr. Kardos Krisztina, a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója kultúrtörténeti utazásra invitált minden korosztályt. A friss, fiatalos stílusú programfüzetből is kiderül, a gyerekeknek szóló programoknak idén még nagyobb hangsúlyt adnak: barokk gyerektánc, vándorjátszótér, kézműveskedés és sokpróba várja többek között a legkisebbeket. Ismét felépül a barokk kert a Széchenyi téren, ahol szombaton és vasárnap kézműves vásár, a korabeli művészetet, kultúrtörténetet felidéző koncertek, crossart programok és színházi előadások szórakoztatják a közönséget. Hasonló programokra számíthatunk az Apátúr-ház előtt felépített színpadon, sőt a Baross és a Kazinczy utca kereszteződésében kialakított Barokk Kávétéren is, ahol a kávék, az üdítők, valamint a sós és édes kürtőskalácsok mellett például diafilmszínház és bábjáték-automaták is helyet kapnak.

 

 

Az idei újdonságok között egy gasztroshow is helyet kap: portálunk Győr+ Konyhájának szerzője, Szarka Zsófi a korabeli lakomák egyik legkedveltebb ételét, a patét, azaz a pástétomot készíti el a közönség előtt. Az előadást meglepetés vendégek is színesítik fűszeres történelmi anekdotákkal, illetve mesélnek az akkor és most is egészséges alapanyagokról és a borról ugyancsak. A műsor pedig nem csupán a szemet, hanem a gyomrot is megörvendezteti, hiszen a barokk fogást a közönség is megkóstolhatja.

Ez lesz a 27. fesztivál a sorban, amelynek fő attrakciója a barokk esküvői ceremónia. Tavaly történt meg először, hogy a kiválasztott jegyesek visszamondták a szereplést, így színészek játszották el az esküvőt, de idén visszatér minden a régi kerékvágásba, s igazi esküvőt láthatunk a Radó-szigeten augusztus 10-én.

Az ötletgazda, Keglovich Ferencné Zita elmondta, a szombati felvonuláson idén is több száz statiszta vesz részt, a jegyespár pedig hintóval érkezik a Dunakapu térről a ceremónia helyszínére.

 

 

Szőke Hajnalka és Krausz Attila elmesélték, már szervezték az esküvőjüket, amikor jelentkeztek a barokk szertartásra. Szerencsére sikerült a programot összeegyeztetni a templomi fogadalomtétellel, így ők az idei kiválasztottak, akik többezres násznép előtt is örök hűséget fogadnak egymásnak. „Amióta együtt vagyunk, úgy gondoljuk, hogy egy nagy eseménnyel szeretnénk elkezdeni az új életünket. A Barokk Esküvőnél tökéletesebbet nem tudunk elképzelni” – árulta el a leendő férj, aki szoftverfejlesztő mérnökként dolgozik, menyasszonya pedig maketteket fest kézzel. Győrzámolyon élnek, 11 éve Győrött találkoztak, még az egyetemi évek alatt – most pedig már elkezdték a visszaszámlálást a nagy napig.

 

Szerző: Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor

Csatolt galéria: Barokk Esküvő - elindult a visszaszámlálás!
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×