Esküvői performansz szappanbuborékokkal

Esküvői performansz szappanbuborékokkal

A reneszánsz és a barokk jegyében telik augusztus második hétvégéje Győrben, s ha már Barokk Esküvő, az egyik visszatérő résztvevővel, Németh Hajnal Auróra iparművésszel beszélgetett Bajzáth Zsuzsi a Győr+ Rádióban.

Németh Hajnal Auróra egy különleges performansszal készül a hétvégére: esküvői hagyományokból merített inspirációt játékos táncához. A magyar motívumok szinte már az Aurora Folkglamour védjegyeivé váltak, ahogyan a megszokottól eltérő öltözetek is. Így a művésznő ezúttal sem a korhű megjelenésre koncentrál, igyekszik belevinni egyedi stílusát. Az előadás részei lesznek például a szalagok, a rizsszórás, a csokoreldobás, a sziromszórás, a koccintás és persze a nélkülözhetetlen gyűrű, ezekből pedig talán egy-egy nézőnek is jár majd. Elárulta, annak is érdemes lesz megnéznie, aki tavaly már látta, hiszen új ruhákkal, ékszerekkel teszi színesebbé, érdekesebbé produkcióját, sőt, még apró ajándékokra is számíthat a közönség.

Auróra arra is figyel, hogy az emberek ne csupán nézőként, hanem aktív résztvevőként legyenek jelen az eseményen. Idén úgy próbálja bevonni a közönséget performanszába, hogy arra buzdít mindenkit, vigyenek magukkal buborékfújót, s ha meghallják Mendelsshon Nászindulóját, bátran fújjanak szappangömböket. Akinél viszont nem lenne, keressék a művésznőt, hiszen ő is visz magával néhányat, hogy szétoszthassa, s így egy közösségi alkotássá válhasson az előadás.

Németh Hajnal Auróra a 31! elnevezésű összművészeti fesztiválról ugyancsak ismerős lehet a győrieknek, a Radó-sziget árnyas fái alatt vele és alkotásaival is találkozhattak a járókelők. Az iparművész dicsérte a helyszínt és a látogatókat, akik elmondása szerint sok esetben tudatosan, hozzá érkeztek, hogy megcsodálják műveit.

Aurórát tehát legközelebb a Barokk Esküvőn láthatják, amelyre szuper csapattal készül. Első előadásuk szombaton 11 órakor, a második pedig 17 órakor kezdődik a Baross úti Szent György-szobornál.

 

Lezárják a Rába-kettős hidat

Augusztus 11-én, szombaton 19–23 óra között a Barokk Esküvő miatt teljes szélességében lezárják a Rába Kettős hidat. A lezárás időtartama alatt az 1, 1A, 8, 8B, 11, 14, 14B jelzésű helyi autóbuszjáratok terelő útvonalakon közlekednek.

 

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×