Esti órán Barabás Lászlóval

Esti órán Barabás Lászlóval

Barabás László festőművész, nyugalmazott főiskolai docens alkotásaiból nyílik kiállítás a Széchenyi István Egyetem Cziráki Lajos kiállítóterében. A festményeket Borbély Károly, Barabás László tanítványa, alkotótársa rendezte tárlattá, és ő is nyitja meg péntek délután 5 órakor. A kiállítás az intézmény nyitvatartási rendjéhez igazodva naponta 8-19 óra között látogatható.

Barabás László a hetvenes évek elejétől egészen a nyugdíjazásáig, negyedszázadon át tanított az Apáczai Karon, majd pedig megalapította a Barabás Rajzstúdió és Festőkört, amelyet napjainkban is működtet. A győri festőművészek közösségének rangidős, elismert tagja, immáron túl a nyolcvanon mutatja be a nagyközönségnek az elmúlt évek termésének esszenciáját.

„Kezdettől fogva jellemző volt rá, hogy az absztrakciót addig a határig vitte el, amíg még valami tapintható emberit tud vele mondani. Mégpedig úgy, hogy közben a természet adta látvány élménye is megmaradjon. Mégis átírja a valóságot, és éppen ezzel az átírással tudja megemelni a profán pillanatokat, a legegyszerűbb jelenségeket is vizuális élményt keltő, izgalmas, szellemes, olykor drámai, olykor vidám, de mindenképpen elgondolkodtató látomássá. Különösen nagy érzéke van a ritmusokhoz, az ecsetvonások ritmusai szinte zeneiséget sugároznak” – foglalja össze Barabás László művészetét Borbély Károly festőművész, miközben az alkotások címeit ragasztja fel gondos precizitással a képek mellé a kiállítótér falára.

A festményeken a múló idő, a bölcsesség, a magány, az érett őszi színek összhangja a fény hatására ezernyi árnyalatban játszó, örökkévalóságot sugárzó arannyal ugyanúgy megjelenik, mint a légiesség. Életünk lépcsőházát járhatjuk végig Barabás László képi világával, egy „Esti órán”. Ha tehetik, látogassanak el a következő hetekben az Apáczai Kar kiállítóterébe, és vállalkozzanak a jelképes, elgondolkodtató utazásra a művésszel.

Megérkezik közben Barabás László is. „Jól van, ez egy szép tágas tér lett” – mondja elégedetten, ahogy körbe fordul a frissen berendezett kiállítótéren.

Borbély Károly festőművész rendezte és nyitja meg a kiállítást.

„Az utóbbi időszak, az elmúlt néhány év esszenciáját szeretném a közönség elé tárni” – teszi hozzá, és kitér az Apáczai Karon töltött időszakra is. „Huszonöt évet voltam itt, nagyon kellemes élményeim vannak, sok kedves tanítványt említhetnék, még a Borbély Karcsit is tanítottam annak idején, srác korában. Szépen kinőtte magát. Sudár Éva, a Kisalföld szerkesztője is igazán kedves tanítványom. Nagyon jól éreztem magam, mindig hazajövök ide – mondja Barabás László.

 

 

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×