Túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönök legtöbbjét

Törekedni kell arra, hogy előzetes letartóztatásba csak indokolt és legvégső esetben kerüljenek fogvatartottak, az európai börtönök legtöbbje ugyanis túlzsúfolt, az elhelyezés körülményein pedig a legtöbb esetben javítani kell - közölte az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) csütörtökön közzétett jelentésében.

 

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) a tagországok börtönviszonyairól és fogvatartási gyakorlatáról készített éves jelentésében hangsúlyozta, a börtönök túlzsúfoltsága miatt a fogvatartottak őrzésére olyan alternatív megoldásokat kell találni, mint a házi őrizet, az elektromos nyomkövető, az úti okmányok elvétele vagy akár az óvadék ellenében feltételes szabadlábra helyezés.

A jelentés a Magyarországra vonatkozó részben hangsúlyozta: noha a magyar hatóságok jelentős kihívásokkal találták szemben magukat a váratlanul erős bevándorlási hullám miatt, a rá nehezedő nyomás nem mentesíti Magyarországot a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek teljesítése alól. A jelentés szerint a magyar fogva tartási intézmények rendfenntartóinak fellépése gyakran indokolatlanul erős a fogvatartottakkal szemben.

Fotó: Új szó

MTI

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×