Felavatták az új, multifunkciós egyetemi épületet

Kilenc milliárdos beruházás valósult meg, 550 új kollégiumi szobával és 1100 új kollégiumi férőhellyel.

Hétfőn ünnepélyesen felavatták az új kollégiumot is magában foglaló multifunkciós épületet a Széchenyi István Egyetemen. A kilenc milliárdos beruházást a magyar kormány hat milliárd forinttal támogatta, Győr városa ezt három milliárd forinttal egészítette ki. Az avatón köszöntő beszédet mondott Borkai Zsolt, Győr polgármestere, Kara Ákos, győri országgyűlési képviselő, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár és Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő, a Parlament Oktatási Bizottságának tagja.

Dr. Földesi Péter a házigazda szerepében

Földesi Péter rektor, a házigazda nevében mondott köszönetet a kormánynak és a városnak a támogatásért. Mi adtuk az álmot, Győr és a kormány a pénzt, nem is keveset – fogalmazott a rektor, aki szerint az egyetemi szleng csak kollégiumnak hívja az épületet, ennél azonban több, multifunkciós, s ez a jelleg a jövőben is megmarad. A rektor felidézte, hogy a Győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) alatt már használták a sportolók olimpiai faluként, s a Formula Student Hungary résztvevői is itt laktak, amely a huszonegyedik század kényelmét és szellemiségét hozza el az egyetemre.

Győr és az egyetem együttműködési modellje példaértékű, sok közös gyermekünk van már, most itt a legújabb, a multifunkciós épület, amelyet az összefogás hozott létre – zárta köszöntőjét Földesi Péter.

Borkai Zsolt polgármester

Az összefogás sikereket hoz, akkor tudjuk az álmainkat megvalósítani – jelentette ki az avatón Borkai Zsolt. A polgármester úgy vélekedett, a multifunkciós épület újabb bizonyíték arra, hogy jó irányba haladunk, a város, az egyetem és a győri polgárok tudnak közösen gondolkodni. Borkai Zsolt utalt arra, hogy épület sikeres főpróbája az EYOF idején lezajlott ebben a fantasztikus létesítményben, amely után nagyon sok köszönő és gratuláló levelet kapott szerte Európából.

A politikus külön kiemelte a magyar kormány hatmilliárd forintos támogatását, majd azt kérte az egyetemistáktól, hogy vigyázzanak az új épületre.

Győriként azt mondhatom, megígértük, megépítettük – fogalmazott Kara Ákos az ünnepségen, s úgy vélekedett, a mostani beruházás is bizonyítja, hogy a kormány elismeri a Széchenyi-egyetem magas színvonalú munkáját, amit az is bizonyít, hogy Földesi Péter ismét bizalmat kapott a rektori teendők ellátására.

A város és Borkai Zsolt támogatja az egyetemet, én pedig a polgármestert támogatom abban, hogy a következő ciklusban ismét polgármesterként folytathassa ezt a munkát – jelentette ki Kara Ákos.

Simon Róbert Balázs

Simon Róbert Balázs egyik barátja példáját mondta el, akinek gyerekét felvették Pécsre az orvosi egyetemre, a szűkös kollégiumi kapacitás miatt azonban drága albérletet kénytelenek fizetni.

Győrben még nem tudna orvosi képzésben részesülni, ha azonban a Széchenyi-egyetem tudományegyetemmé válik, erre is lesz lehetőség – jelezte a politikus a jövő egyik nagy tervét.

2016. április elején kezdődött meg a Széchenyi István Egyetem új kollégiumának is helyet adó multifunkcionális épület építése az egyetem központi kampuszán. Az új, tízszintes, húszezer négyzetméteres kollégiumot magába foglaló épület 550 új kollégiumi szobát, 1100 új kollégiumi férőhelyet jelent.

A kivitelező a West-Hungária Bau Kft. és a Strabag Zrt. konzorciuma volt, mint a megnyitón elhangzott, időre, huszonegyedik századi színvonalon dolgoztak.

Új és modern környezetben várja az egyetemistákat az új létesítmény

 


Tanévnyitó jelképes kulcsátadással

Az avató után a Győr Városi-Egyetemi csarnokban tartott tanévnyitó ünnepség keretében Borkai Zsolt, Győr polgármestere, dr. Palkovics László oktatásárt felelős államtitkár és Kara Ákos győri országgyűlési képviselő, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár átadta a multifunkciós épületek kulcsait dr. Földesi Péter rektornak és Németh Gergőnek, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökének.

A tanévnyitón adták át a kiváló tanulmányi teljesítménnyel kiérdemelt Felsőoktatási Ösztöndíjat a 47 eminens hallgatónak, s köszöntötték a Jó tanuló – jó sportoló pályázat díjazottjait, s elismerő okleveleket adtak át.

 

A Széchenyi István Egyetem 2017/2018-as tanévének ünnepi megnyitóján 3412 elsőéves hallgató tett esküt. A nyári és a pótfelvételi eljárás során az elmúlt évinél két százalékkal, hatvan fővel többen kerültek be a széchenyis képzésekre, míg országosan a tavalyihoz képest mintegy három százalékkal kevesebben nyertek felvételt.

A Széchenyi István Egyetem a felvettek száma, a hallgatói létszám szerint a hazai egyetemek adatai alapján a hetedik helyen van, a nem budapestiek közül csak a debreceni, a szegedi és a pécsi előzi meg.

 

Koloszár Tamás
Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×