Felkelt a napunk – István, a király az Arénában

Felkelt a napunk – István, a király az Arénában

Szörényi és Bródy nagysikerű rockoperáját a Győri Nemzeti Színház vitte színpadra.

Több mint 4000 ember volt kíváncsi pénteken az Audi Arénában a győri színház előadására, István szerepében Másik Lehel, míg Koppányt Cselepák Balázs alakította.

Forgács Péter színház igazgató, a darab rendezője korábban a Győr Plusznak elmondta, hogy a megszokott forgószínpad és a zsinórpadlás is hiányzik az arénából, de a közönség így sem fog csalódni.

Fergeteges fények, vizuális tartalmak tették színessebbé és még élvezetebbé az előadást. A klasszikus dalok hibátlanul szólaltak meg köszönhetően a Győri Nemzeti Színház zenekarának és énekkarának, valamint a hibátlan hangosításnak. A jelenetek mozgalmasak voltak, köszönhetően a társulat tánckarának is.

A rögtönzött színpadon láthattuk Másik Lehelt, Agócs Juditot, Mózes Anitát, Kisfaludy Zsófiát, Cselepák Balázst, Vastag Tamást, Csiszár Istvánt, Molnár Eriket, Forgács Pétert, de közreműködött Silló István, Kováts Gergely Csanád, Molnár Virgínia, Bátonyi György és Tordai Hajnal is.


Gy.P.
Fotó: O. Jakócs Péter

Csatolt galéria: István, a király - Audi Aréna
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×