Gigantikus új lakó érkezett a győri hüllőházba

Június elején egy óriási társbérlőt kapott a két albínó tigrispitonunk. Az új lakó színe ugyan átlagos, de a méreteiről ez már nem igazán mondható el, a négyméteres társai szinte eltörpülnek mellette.

Átmérője meghaladja a fél métert, hossza pedig több mint 5,4 méter. Hatalmas fejét magasra tartva figyeli meg a környezetét, ekkor látszanak aztán csak igazán impozáns méretei.

A tigrispitonok Földünkön a legnagyobb méretű óriáskígyók közé tartoznak. Hosszuk elérheti a 10 métert is. Többek között Kína déli részén, illetve Thaiföld, Kambodzsa, Malajzia területein őshonosak. Színük krémfehér, barna mintázattal, de előfordulnak albínó egyedek is. Napjaik nagy részét a fákon töltik, innen is vadásznak, elsősorban kisebb emlősökre. A nagyobb példányok azonban gyakran elejtik a szarvasokat és a majmokat is. Az óriáskígyókra jellemző módon nem méreggel, hanem erős szorításukkal ölik meg áldozataikat. Egy kiadósabb zsákmány elfogyasztása után hosszú ideig nem táplálkoznak, a leghosszabb eddig ismert ilyen eset két év volt. Nagy tömegük ellenére elég fürge állatok, és emellett iszonyú erővel rendelkeznek! Kitűnő úszók, akár 30 percig is képesek a víz alatt tartózkodni.

A tigrispiton veszélyeztetett faj, mivel dekoratív bőre miatt szívesen vadásszák. A törvény alapján veszélyes állatnak is minősül, ezért tartásához engedély szükséges.

Jöjjenek el, és gyönyörködjenek el benne, a saját szemükkel is! Mindenkit szeretettel vár a Xantus János Állatkert!

 

Szöveg és fotó: Xantus-állatkert

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×