Győr lesz az Utazás kiállítás díszvendége

Március 2-5. között rendezik az ország legjelentősebb turisztikai kiállítását a budapesti Hungexpo területén. A hazai díszvendég 2011 után ismét Győr lesz, amely számos újdonsággal készül a bemutatkozásra…

Az idén - Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója bejelentése szerint - 23 országból több mint 300 kiállító várja majd az érdeklődőket. A kiállítás belföldi díszvendége Győr, a külföldi Oroszország, kulturális díszvendége pedig a Pannonhalmi Bencés Főapátság lesz.

 

2011 után lesz városunk ismét díszvendég a fővárosi idegenforgalmi seregszemlén, ezúttal az aktualitást a nyáron Győrben rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál adja. „Az EYOF egy hete alatt mintegy négyezer sportoló és sportvezető tartózkodik majd városunkban, 1500-nál is több önkéntest képeznek ki az eseményre, miközben a létesítmények és az olimpiai falu építése is zajlik.” – mondta el dr. Somogyi Tivadar alpolgármester az Utazás Kiállítás fővárosi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, május 23-án Rómában gyújtják meg az európai olimpiai lángot, s miután megérkezik Magyarországra, öt héten át tartó fáklyafutást is szerveznek. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy Győr megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet.

 

„Győr 2017. március 2-5. között 100 négyzetméteres standon mutatkozik be a Hungexpo területén. A város éves programkínálata mellett a nagyközönség előtt is bemutatkozik az idei ifjúsági olimpiai rendezvény, hazánk első ötkarikás eseménye.” – emelte ki Domanyik Eszter a városháza Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője. Kiemelte, a magyar csapat minden idők legnagyobb létszámával vesz részt az EYOF-on, több mint 150 sportoló képviseli majd hazánkat. Végezetül azt is elárulta, érdemes lesz Győr standjához ellátogatni, mert rengeteg újdonsággal és látványos meglepetéssel is készülnek. Ilyen például a város térképét ábrázoló interaktív fal, amely Győr nevezetességeit ikonszerűen mutatja, de ha egyes ikonokat megérintünk, megelevenedik a kisalföldi megyeszékhely egy-egy legendája, értéke, látványossága.

 

A színpadi programok sorából is kiveszi a részét a belföldi díszvendég, több alkalommal lesz lehetősége a kiállítás vendégeinek az ifjúsági olimpiára készülő papírvirágok hajtogatását kipróbálni, valamint együtt táncolni Hugooval, a rendezvény kabalakakasával.

 

Győr standja a rendezvény ideje alatt az „A” épület 307. helyén található meg.


Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×