Győr újabb top 5-ben!

Győr újabb top 5-ben!

Több mint ötezer biciklis együttesen közel 500 ezer kilométert tekert a Bringázz a munkába! kampányban május 6. és 31. között Magyarország egész területén - jelentették be a Magyar Kerékpárosklub 16. kampányának zárórendezvényén csütörtökön, Budapesten.

 

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a tavaly újraindított szemléletformáló kampány az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a kormánybiztosság támogatásával valósult meg a kerékpárosklub rendezésében. Sikeresnek nevezte az idei kampányt azzal együtt, hogy a tavalyinál kevesebben vettek részt benne az esős idő miatt. Hozzátette: ősszel újabb közös kampányt indítanak a tervek szerint szeptember 9. és 22. között, amikor - kedvező időjárás esetén - akár megduplázódhat a résztvevők száma.

Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője elmondta: a kampányban az öt legtöbbet bringázó város 2019-ben az együtt letekert munkanapok szerinti sorrendben Budapest, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár és Győr.

Az idei kampány különlegessége volt, hogy háromszor annyi eső esett, mint tavaly - mondta.

A letekert több mint 480 ezer kilométer azt is jelenti, hogy a résztvevők 214-szer tekerték körbe Magyarországot a határok mentén - mondta Halász Áron.

A kampány résztvevői átlagosan fejenként 91 kilométert tekertek, a 11 leglelkesebb bringás több mint ezer kilométert tett meg a négy hét alatt - közölte.

Hangsúlyozta: a résztvevők 70 millió forint benzinpénzt spóroltak meg a kerékpározással, amivel 77 tonna szén-dioxid kibocsátását kerülték el.

 

Fotó: Győr+ archívum

MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×