Győrben is utcára mennek a művészek

Győrben is utcára mennek a művészek

Utcaművészeknek szerveznek országos versenyt 9 magyar nagyváros közreműködésével. A Street Art Show-n mindenki részt vehet, aki az utcán is meg tudja győzni a közönséget a tehetségéről, a győztesről ugyanis minden helyszínen a nézők szavaznak majd. A területi fordulók után a legjobbak jövő májusban a fővárosban mutatkoznak be újra, ahol eldől majd, ki a legjobb utcaművész Magyarországon.

Ilyen verseny még nem volt Magyarországon: idén az utcaművészek is megmutathatják az országnak, mit tudnak. A Street Art Show-n nincsenek kategóriák: táncosok, élőszobrok, képzőművészek és utcazenészek egyaránt jelentkezhetnek, sőt bárki, aki az utcán is képes megmutatni a tehetségét. A közönség az apró mellett szavazatokkal is támogathatja a kedvencét. A verseny a városok már meglévő, népszerű rendezvényei fogadják be, a döntőre pedig jövő májusban kerül sor Budapesten. Táncosok,

A versenyt Győrtől Szekszárdon át Miskolcig az ország szinte minden térségében megrendezik. Minden nevező egy területi válogatón vehet részt, így a verseny mindig egy adott régió utcaművészeit vonultatja fel. A közönség a helyszínen szavaz, mindenhol egy művész vagy csapat juthat tovább a döntőbe. A versenyzőket emellett egy szakmai zsűri is értékeli, akik három különdíjat osztanak ki: a legkitartóbb, leglátványosabb és legjobb 14 év alatti produkciók díját.

A programot szinte minden állomáson food truck-ok kísérik, így az utcai művészek mellett az utcai ételek is részei lesznek a Street Art Show-nak. A rendezvény első állomása Eger, ahol április 28-án és 29-én lepik el művészek és büfékocsik a Dobó teret.

Résztvevő városok: Szekszárd, Eger, Nyíregyháza, Győr, Soporon, Szombathely, Tatabánya, Miskolc, Budapest, Debrecen

Bővebb információt ide kattintva találsz!

 

fotó: Street Art Show Hungary

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×