Győrből indult a nemzetközi hírnév felé a magyar szoprán

Győrből indult a nemzetközi hírnév felé a magyar szoprán

A magyar-svájci szoprán, Schnöller Szabina a Győri Nemzeti Színházban a Figaro házassága című vígoperában a Grófné főszerepét énekli. Különleges élmény ez a művésznőnek, hiszen Győrből indult el karrierje, amely Svájcban folytatódott, s töretlenül halad felfelé – a Lokál Extrának adott interjút.

– Budapesten született, mégis Győrben tanult. Hogy lehet ez?
– Mindig tanárt választottam, soha nem intézményt. Németh Judit miatt jöttem a városba, ő volt az énekmesterem. Győr az egyik legjobb döntés volt a karrierem szempontjából. Nemcsak mert rengeteget tanultam Judittól, hanem az egész főiskola felejthetetlen. Az itt eltöltött négy év talán a legszebb volt az eddigi életemben. Gábor József volt a korrepetítorom végig a négy év alatt, s amit tőle tanultam, azt nem lehet szavakba önteni. Nagy álmom volt vele egy közös koncert, ám sajnos ez már nem tudott megvalósulni. Ha kimondom Győrt, nekem egy szívecske jelenik meg a gondolatomban...

– Győrből az út egészen Svájcig vezetett. Zürichben folytatta a tanulmányait. Szintén tanárválasztás történt?
– Németh Judit Budapesten vitt el Polgár Lászlóhoz, aki meghallgatott, s azt mondta, menjek Zürichbe. Örömmel végeztem ott a mesterképzést, hiszen tőle tanulhattam. Hivatalosan két év volt, de kaptam tőle még egy évet ajándékba. Haláláig együtt dolgozhattunk, én pedig kint ragadtam...

A művésznő Győrben jár főiskolára, Németh Judit volt az énekmestere
(Fotó: Soprano Média Kft.)


– Nem volt ijesztő egy fiatal, szárnyait bontogató művésznőnek a messzi Svájcban?
– Az, hogy Polgár Lászlónál tanulhattam, olyan hihetetlen élmény és elismerés volt, amit nem is nagyon lehet elmondani. Óriási lehetőség volt! Ám természetesen nagyon izgultam, hiszen a nyelvet sem beszéltem. Franciául tudtam, mert 10 éves koromban egy iskolaévet kint tölthettem Franciaországban, s már belekóstolhattam kicsit, milyen idegenben élni. Azért Svájc más. Nem volt könnyű beilleszkedni, sokkal zárkózottabbak, mint mi, magyarok. Itthon melegszívűbbek az emberek. Nagyon fontosak a gyökereim, a hazám. Boldog vagyok, ha hazajöhetek, nekem egészen más hazai közönség előtt szerepelni.

– Erről álmodott egykor a magyar kislány?
– Egyáltalán nem! Zenei általános iskolába jártam, s nagyon hamar kiderült, hogy nemcsak jó fülem, hanem hangi adottságom is van. Nem tűnt ez fel senkinek különösebben, a családban mindenki muzikális volt, noha senki nem lett zenész. Ennek ellenére művész família vagyunk, képző- és iparművészek a családtagjaim, én vagyok egyedül a kakukktojás. Tizennégy évesen, egy iskolai ünnepségen énekeltem először színpadon a Légy jó mindhalálig! című musicalből, a Nyilas Misi „áriáját”. Akkor éreztem, hogy mérföldkőhöz értem. Szinte mindenki egyszerre rohant meg, s mondták, hogy ezt azért nem gondolták volna rólam... Egy kicsit én is úgy éreztem, hogy na ez tényleg volt valami, de nem tartott sokáig. Négy évvel később viszont a nem létező véletlennek köszönhetően – az érettségi évében – vakbélgyulladást kaptam, lemaradtam minden felvételiről, s az éneklés mellett döntöttem. A családom rengeteg klasszikus zenét hallgatott, szinte a csapból is komolyzene folyt. Én pedig lázadásból csak azért sem szerettem ezt az egészet. A sors viszont úgy hozta, hogy az első magántanárom operaénekes volt, persze vele szemben is lázadtam. A harmadik órán elém tett egy Scarlatti darabot, én mondtam neki: na ne, csak ezt ne! Azt reagálta, hogy vagy ez, vagy pedig ott az ajtó. Szóval szépen lassan „megmérgezett”, s kiderült, hogy ez az, amit kerestem...

Schnöller Szabina nem csak csodás hangjával varázsolja el a győri közönséget, szépsége is lenyűgöző
(Fotó: Orosz Sándor)


– A tehetség és a szorgalom Svájcban pedig utat tört...
– Hihetetlen volt megélni, hogy milyen korrekten álltak az emberhez, s mennyire elismerték, ha valaki jól dolgozott. Egy hónapja voltam kint, és kis újoncként „A csavar fordul egyet” című operában főszerepet kaptam... Utána pedig sorra jöttek a szerepek. Elkerültem Bielbe, az Operastúdióba, s országos turnékon is részt vettem olyan operákkal, mint a Don Giovanni, a Traviata, a Mosolyország és még lehetne sorolni. Ahányszor már éppen indultam volna haza Magyarországra, mindig jött valami lehetőség. Ráadásul megismertem kint a magyar férjemet – aki hála Istennek nem szakmabeli – s most már 12 éve kint élek a családommal.

– Mesésnek hat, de ott van mögötte a verejték, ha jól sejtem...
– Mindenért meg kellett küzdeni. Hálás vagyok a családomnak, mert tudtak támogatni. Ám, ha éppen nem gyakoroltam, akkor takarítottam, bébiszitterkedtem, borítékot nyálaztam, és minden olyan munkát elvállaltam, amit iskola mellett el lehetett. Tisztára, mint a filmekben. Nagyon kemény időszak volt, de nagyon megerősített minden szempontból. Egy percét sem bánom. A legtisztább lelkiismerettel mondhatom, hogy mindenért megdolgoztam, s nekem semmi sem hullott az ölembe. Ez egy jó érzés.

– Mi kívülállók nehezen képzeljük el, hol gyakorolhat egy operaénekes akkor, ha nem színházban vagy énekteremben van?
– Otthon nem nagyon, hiszen az operaénekesi hang tényleg átmegy az emeleteken. A tanítási intézményekben „verekedtünk”, hogy ki mikor kerül be a terembe. A zongoristákhoz elő lehetett jegyeztetni magunkat, akik viszont hetekkel előre beteltek. Volt egy másik intézmény kilométerekkel arrébb, akkor oda kellett eljutni. Ha este 8-10-ig volt szabad hely, én akkor mentem. Operastúdiósként már egy kicsit könnyebb volt. Most szabadúszóként már megtehetem, hogy bérlek magamnak egy termet és ott gyakorlok. Otthon most sem lehet, mert a négy és fél éves kisfiam szerint túl hangos vagyok, s mindig sírva fakad. Nekem is van egy civil életem. Anya, feleség, háziasszony vagyok, akkor kell megoldanom a gyakorlást, amikor időm van rá, s elvégzem a feladataim. Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Persze kell hozzá a családom és a kompromisszumok.

A Grófné és Suzanna kettőse mindent tartalmaz, amit két nő kapcsolata
(Fotó: Orosz Sándor)

 

– Ezek nélkül nem lehetnek olyan sikerek sem, mint a brémai újévi koncert?
– Másfél napig álltam a csomagjaimmal készenlétben, hogy most mennem kell, vagy sem?! Idegtépő állapot volt. Ugrásra készen vártam, gyorsan a repülőre, s csodálatos élménnyel lettem gazdagabb.

– Most pedig már itthon hallhatjuk és láthatjuk...
– Az elmúlt másfél évben kezdek egyre gyakrabban megjelenni Magyarországon. Hiányzott már a hazai közönség, a családom, a barátaim. Egy évvel ezelőtt ismerkedtem meg Vadász Dániellel, s akkor került képbe a Figaro házassága. Voltam a meghallgatáson, és főszereppel a kezemben jöttem ki. Nagyon nagy élmény volt ez is. Több mint tíz év után újra megjelentem. Az énekes kislány visszatért, mint kész művésznő. Újra felfigyeltek rám, régi ismeretségek éledtek újra, s újak is köttettek. Egyre több minden van kilátásban, de össze kell egyeztetnem a svájci és németországi munkáimmal.

– S milyen Győrben, a szerepben?
– Nagyon jól! Kicsit volt időm sétálgatni, volt időm felfedezni a régi helyeket. Nevettem is, mert az egyik régi kedvenc butikom most 12 év után is még nyitva van, és bemehettem. Érnek ilyen apró örömök, s majd sorra szeretnék még a premier, az előadások után szerezni ilyeneket. A találkozásokat is várom, a főiskolára is szeretnék majd visszatérni kicsit. A színházban is nagyon jó a légkör, a kórus is szuper, szakmailag is a legjobbakat tudom elmondani.

Kendi Lajossal a színpadon
(Fotó: Orosz Sándor)


– Komfortosan érzi magát a Grófné szerepében a színpadon?
– Nagyon tetszik Szabó Máté rendezése. S bár némileg modernizálta, megmaradt benne az, amiért én is szeretem az ilyen előadásokat: kiszakít a hétköznapokból, s elfelejtet mindent arra az időre. A Mozart darabok majdnem mindegyike időtálló, és minden korra átültethető mondanivalójuk. A Figaro házassága pedig végképp. Ezért is hívom úgy: AZ OPERA. Ebben az előadásban mindent úgy találtak ki – a rendezéstől a díszletig, a kosztümökig – hogy minden megfelelő. Gyönyörű ruhákban énekelhetek, a menyasszonyi ruha egészen fantasztikus. Megnéztem a többi szereposztással is a darabot, s nem jön az az érzés, hogy kifordították volna. Finom, ízléses, csak áthelyezték a mai korra. Megvan a gazdag, tehetős közeg – ami itt nem egy grófi udvar, hanem egy borbirtok –, és az ő beosztottjaik. Tetszik, mert magyarul énekelünk, ezt nagyon fontosnak tartom. Szerintem Szabó Máté is azt szerette volna elérni a rendezésével, amit én is érzek, ha nézem az előadást: a közönséget teljesen beszívja a darab. Mindenki tud valakivel azonosulni, esetleg több szereplővel is. És ez a lényeg. Hogy elfelejtsen mindent, s önmagát kezdje érezni a darabban. Drukkoljon valakinek, vegyen részt benne, aktív résztvevőként. Ez pedig maximálisan megvalósulhat itt, Győrben…

A Győr+TV Kulisszák Mögött című műsorában hétfőn 19.25-kor Farkas Mónika várja a nézőket, ahol többet is megtudhatnak a vígoperáról!

Forrás: Lokál/Havassy Anna Katalin
Fotó: Orosz Sándor és Soprano Média Kft.

Csatolt galéria: Schnöller Szabina: Figaro házassága - Orosz Sándor fotói
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×