Győri Balett: a hála és a köszönet éve

Győri Balett: a hála és a köszönet éve

A Győri Balett 41. évadnyitó társulati ülését tartotta csütörtökön délután a nemrégiben átadott új Stúdióban. Kiss János igazgató az idei évadot a hála és a köszönet évének nevezte.

„Hálásak vagyunk azért, hogy negyven évvel ezelőtt ez a város befogadott bennünket, és köszönjük a közönségünknek, hogy a négy évtized alatt töretlen lelkesedéssel támogatják a társulatot” – hangsúlyozta Kiss János.  Az igazgató felidézte, hogy 1979. november 2-én tartották első előadásukat, a Nap szeretteinek a bemutatóját. A jubileum alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia emlékkönyvet ad ki, melyet a Győri Könyvszalonon mutatnak be. Az évfordulóra nagyszabású programmal készül a társulat, november 2-én 15 órától pódium beszélgetés lesz az alapító tagokkal, közöttük Markó Iván alapító-igazgatóval a Kisfaludy-teremben. Ezt követően Gombár Juditra emlékező kiállítás nyílik a színház aulájában, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeummal és a Magyar Színházi Intézettel közösen rendeznek. A nap egy grandiózus színpadi show- műsorral zárul, melynek részleteiről még bővebbet nem kívánt elárulni a társulat vezetője.

A társulat és a meghívott vendégek

 

Egy héttel később december 9-én, Velekei László koreográfiáját, az Anna Kareninát mutatják be. "Érdekes és egyedi lesz" - mondta az igazgató. Tavasszal a Kipp-kopp című gyermekbalettet láthatják az óvodáskorúak a Stúdióban. A táncot szerető és értő közönség kinevelése a cél, melyet kisgyermekkorban kell elkezdeni - fogalmazott Kiss János. Szintén tavasszal mutatják be a Giselle című darabot, a részletekről majd később adnak tájékoztatást. Az együttesre ebben az évadban is sok hazai és külföldi fellépés vár – hiszen benne kell lenni a nemzetközi vérkeringésben – mutatott rá Kiss János.

 

Kiss János igazgató és Borkai Zsolt polgármester

 

Kiss János köszöntötte az együttes jubiláló, illetve a törzsgárdához újonnan csatlakozó tagjait: Tíz éves törzsgárda tag lett: Matuza Adrienn, Artem Pozdeev, Döme Sándor, 20 éve van az együttesnél Horváth Krisztián és Velekei László, 25 éve Cserpák Szabina , 35 éve pedig Varga György.  A 40 éves tagságért járó elismerést Kiss János vehette át Borkai Zsolt polgármestertől. Aki köszöntőjében felidézte: negyven éve ki gondolta volna, hogy világsikereket ér el a Győri Balett, és ezt a sikert generációkon át a mai napig meg tudta őrizni. A polgármester biztosította a társulat arról, hogy az önkormányzat a jövőben is megad minden segítséget ahhoz, hogy a művészek nyugodt körülmények között dolgozhassanak.

 

A két új tag:Szentiványi Richárd és Joó Lea Napsugár

 

Bemutatkozott Joó Lea Napsugár és Szentiványi Richárd a társulat új tagjai, akik a Táncművészeti Egyetemről érkeztek Győrbe. Kiss János a társulati ülést a kövekez szavakkal zárta: „A legjobbaknak kell lennünk, vagy legalábbis törekednünk kell rá!”

 

Földvári Gabriella

fotó: Marcali Gábor

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×