Haladékot kapott az Egyesült Királyság

Haladékot kapott az Egyesült Királyság

Október 31-éig kapott haladékot az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépésre.

Rugalmas, azonban legfeljebb október 31-ig tartó halasztásról született megállapodás az európai uniós vezetők szerdán kezdődött, éjszakába nyúló rendkívüli csúcsértekezletén az Egyesült Királyság kilépési dátumának ügyében.

A brüsszeli találkozón elfogadott egyezségnek része, hogy júniusban áttekintik a folyamat állását, de ezt kifejezetten nem úgy kell érteni, hogy akkor esetleg módosulhat a határidő.

Amennyiben időközben mindkét fél ratifikálja a kiválás feltételeit rögzítő, de a londoni törvényhozás által többször is elutasított szerződést, akkor a következő hónap első napján automatikusan megszűnik a brit tagság. Ha a szigetország május 22-ig nem hagyja jóvá a megállapodást, és még tagja az EU-nak, akkor részt kell vennie az európai parlamenti választásokon. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor június 1-jén kiesik az Európai Unióból.

A zárónyilatkozatban kitértek rá, hogy London vállalta, a halasztás ideje alatt konstruktívan, felelősségteljesen fog eljárni a jóhiszemű együttműködés jegyében, tartózkodik minden olyan intézkedéstől, amely akadályozhatja az EU céljainak elérését, különösen a döntéshozatali eljárásokban.

Ismét leszögezték emellett, hogy nem tárgyalható újra a kiválási szerződés, valamint hogy "minden egyoldalú vállalásnak, nyilatkozatnak vagy egyébnek összhangban kell lennie ezen dokumentum szövegével és szellemével egyaránt". Aláhúzták végül, az Egyesült Királyság egyelőre teljes jogú tag marad, ennek minden kötelezettségével.

 

MTI

Fotó: Andy Rain/EPA

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×