Halálos balesetek a megye útjain

Halálos balesetek a megye útjain

A balesetek megelőzhetők - a balesetmentes közlekedés a cél az első tavaszi hosszú hétvégén is.

Sokan várjuk, hogy elérkezzen az első tavaszi hosszú hétvége és vele együtt pár nap munkahelyi szabadság. A március 15-i hétvégét kihasználva sokan indulnak pihenni, vagy részt venni egy-egy ünnepi rendezvényen. Ezen időszakokban a megszokottnál jelentősen erősebb forgalomra számíthatunk az országutakon, autópályán és a városokban, ez utóbbiak esetén főképp a rendezvények környékén. Nagyon fontos, hogy minden úton lévő legyen türelmes, kerülje az agresszív viselkedést, a tudatos szabálysértéseket!

 

Az elsődleges statisztikai adatok alapján az év elején március 11-ig megyénkben az előző év azonos időszakához képest a személysérüléses balesetek száma minimálisan, egy esettel, az anyagi káros balesetek száma pedig kettővel csökkent.

A halálos kimenetelű balesetek száma több mint a duplájára, a halálos áldozatok száma pedig több mint a négyszeresére emelkedett. 2018. vizsgált időszakában bekövetkezett halálos balesetek mindegyikében egy fő vált áldozattá. 2019-ben három halálos tragédiában is hat fő, valamint a legutóbbi tragédiában heten vesztették életüket a helyszínen (részletek a Mezőörsnél történt tragédiáról ITT).

A legtöbb tragédia hátterében a sebesség nem megfelelő megválasztása áll (gyorshajtás az időjárási és útviszonyokhoz és az út vonalvezetéséhez). Egy-egy esetben az elsőbbségi jog meg nem adása gyalogos személynek, kijelölt átkelőhelyen és az irányváltoztatás, haladás egyéb ok játszott szerepet. A halálos kimenetelű balesetek 86 százalékát személygépkocsi, 14 százalékát tehergépkocsi vezető idézte elő. 57 százalékban a Győri Rendőrkapitányság, 29 százalékbanban az M1-es autópálya megyei illetékességi szakaszán, 14 százalékbanban pedig a Csornai Rendőrkapitányság illetékességi területén következtek be a halálos áldozatokat követelő balesetek.

A balesetek - utak szerinti vizsgálata kapcsán - megállapítható, hogy megyénkben az M1-es autópályán kettő, az M85-ös gyorsforgalmi autóúton egy tragédiában öt fő, a 85-ös számú főúton egy, a 81-es számú főúton hét, valamint a négy számjegyű útjainkon (8136 és 8222) további 3 személy vesztette életét.

A sérülések súlyosságában, valamint a halálesetek bekövetkezésében több esetben szerepet játszott az is, hogy a járművekben utazók nem használták a biztonsági övet.

 

Kérünk minden közlekedőt, hogy magatartásával, vezetési stílusával igazodjon a megváltozott tavaszi közlekedési körülményekhez. A kedvezőbb út- és látási viszonyok ellenére legyenek mindig óvatosak, körültekintőek, és minden esetben tartsák be a közúti közlekedés szabályait! - figyelmeztet a rendőrség.

Ne feledjék: a szabályok tisztelete, azok megtartása a legjobb prevenció a balesetek, sérülések és halálozások megelőzésére. A legfontosabb ezek közül, hogy ne lépjék túl a megengedett sebességhatárt, ne vezessenek ittasan, illetve fáradtan, mindig használják a passzív biztonsági eszközöket (biztonsági övet, gyermekbiztonsági rendszert, bukósisakot), ügyeljenek az elsőbbségi szabályok megtartására, és a tilos jelzés valóban az áthaladás tilalmát jelentse!

police.hu

 

Portálunk összegyűjtötte a március elseje óta a Győrben és környékén történt baleseteket (ezek csak azok, amikről, mi is hírt kaptunk), ebből is látszik, rengeteg esetnél kellett közbeavatkozniuk a rendőröknek, s adott helyzetben a mentőknek, tűzoltóknak.

 

Győri esetek:

Ütközött két autó az Ipar úton

Két autó ütközött Győrben, többen megsérültek

Árokba borult egy autó éjjel Győrben

Karambol szombat délután Győrben

Közlekedjünk figyelmesebben!

Két busz ütközött Győrben, ketten megsérültek

Győr környéki esetek

Baleset az M1-es autópályán

Teljes útlezárás az M1-es autópályán

Felborult egy kisteherautó az M1-esen

Két busz ütközött, egy utas sérült

Újabb baleset a pályán, ezúttal Mosonmagyaróvárnál

Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M85-ösön

Balesetek lassítják a péntek reggelt

Heten meghaltak a 81-esen Mezőörsnél

Zebrán gázolták el a gyalogost

Karambol az M1-esen Lébénynél

Baleset az M85-ösön

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×