Hatvanéves a Trabant, amelyet sokan becéztek és még többen gúnyoltak

1957. november 7-én gördült le a futószalagról az első Trabant, amely magyarok millióinak jelentette az első autót. Rosszabb időkben 5-7 év, később már „csak” 3-4 év várakozás után lehetett hozzájutni az egykori NDK „csodához”, amelyet milliók becéztek és még többen csúfoltak.

Papírporsche, négy keréken guruló koporsó, Honecker átka – ilyen és ehhez hasonló gúnyneveket ragasztottak évtizedek során a Trabira. Egy amerikai lap pedig, amely tesztelte az autót, azt írta, a Trabant úgy megy előre, mint a nyugati autók hátra. Sokan voltak persze azok is, akik beceneveket adtak várva várt autójuknak.

A Trabant a hiánygazdaság, a szocializmus és a megbukott rendszer jelképe volt és maradt. Sokat kellett várni rá, motorja és karosszériája egyszerű volt, mint a faék. Télen csak kesztyűben és nagykabátban lehetett utazni benne, annyira gyatra volt a fűtése. Egyetlen előnye volt, hogy megfizethető, aki dolgozott, Trabantot tudott venni magának. A várakozási idő alatt pedig össze is gyűjthette a rá valót.

Győrben is népautónak számított 1990 előtt. A Merkur-telepen a fél Dunántúl itt vette át Trabantját. Mára mindössze 93 maradt Győrben, ami után adót fizetnek – közölte érdeklődésünkre Vörös Péter, a Városháza Adóügyi Osztályának csoportvezetője. Az egykori szocialista autók közül Wartburgból 45, Ladából pedig 266 maradt, amely után tulajdonosaik befizetik a súlyadót. 1990 előtt gyártott Skodából 70 rója a győri utakat, IFA típusból 74, Barkasból kettő után fizetnek adót.

 

Domján Ákos imádja a Trabantokat, kettő áll otthon a garázsban

 

A csoportvezető elmondta azt is, Győrben jelenleg 63.830 jármű számít adókötelesnek, Opelből van a legtöbb (8.167), második a Volkswagen (5.987), harmadik pedig a Suzuki (5.208).

De térjünk vissza a születésnapos autóhoz. Kevesen tudják, hogy a Trabant az orosz szputnyik szó fordítása, amely útitársat jelent. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az első járgány Zwickauban, november 7-én gördült le, 1990 előtt ez piros betűs ünnep volt, a nagy októberi szocialista forradalmat ünnepeltette a néppel a kommunista vezetés.

Az első Trabant egyébként mindössze 18 lóerős motort kapott, később ez kicsit változott. 1966-ban jelent meg a Trabant 601 Deluxe típus, ez utóbbi szó közröhej tárgya volt a maga korában is. A Trabant esetében a luxust a rádió, a kényelmesebb ülések és eltérő színű belső kárpit jelentette. Viszont készült mozgáskorlátozottak számára automata kuplungos változat, ez volt a Trabant Hycomat. 1967-től a gyár kifejlesztette a nyitott változatot, a Kübelt, a katonaságnak szánták felderítési és harcászati feladatok ellátására, a Tramp pedig a civil vásárlókat célozta meg. Ez utóbbiból alig került Magyarországra. Az NDK végnapjaiban már Volkswagen-licenc alapján készült négyütemű motorral is gyártották a Trabantot.

 

Domján Ákos és a kedvenc Trabantja!

 

A német újraegyesítés megpecsételte a Trabi sorsát. Az utolsó, 1991. április 30-án elkészült Trabant a zwickaui gyár múzeumában látható, motorjának sorszáma 3.096.099.

Zwickau városa a német újraegyesítés után is jelképének tekinti a Trabantot. 1998-ban emlékművet emeltek az autónak. Több egykori keleti blokkhoz tartozó országban múzeum is őrzi a megboldogult emlékét. Így Prágában is van Trabant-múzeum.

Időről időre felvetődik a nemzetközi sajtóban a Trabant gyártásának újraindítása. Ezek azonban többnyire a nyári uborkaszezon hírei, realitása egyenlő a nullával. A Trabant annyira primitív autó, hogy a világ legszegényebb részein sem lenne rá kereslet.

 

A németek kedvelik még mindig

 

A mai napig 34.500 Trabantnak van érvényes műszaki vizsgája Németországban – számoltak be német lapok a születésnap kapcsán.

Internationale Trabant-Register – így hívják azt a szervezetet, amely a Trabant márka jogait birtokolja Németországban. Húsz aktivistájuk természetesen nem feledkezett meg a születésnapról, s Zwickauban, az August Horch Museumban egy mozgó kiállítást is rendeztek. Hamarosan pedig egy állandó kiállítás is megnyílik, ennek várható ideje noveber 10. A múzeum szóvivője a Bildnek azt mondta, az új autós kiállítás háromnegyede a Trabantról szól.

 

A fotókon látható járművet is Ákos újította fel, eredeti alkatrészekkel

 

Az egyesületeknek saját műhelye is van, ahol a Trabantokat javítják, szépítgetik, tuningolják. Vagyis a Trabant sokak körében továbbra is népszerű, egy olyan múltat hoz a jelenbe, ami már sosem tér vissza.

A Bild megemlíti azt is, erotikus naptárak kedvenc tárgya a Trabant, már kész a 2018-as naptár, ahol minden hónapot egy Trabant és egy hiányosan öltözött szépség jelenít meg.

 

 

Szerző: Koloszár Tamás

Fotó: O. Jakócs Péter

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×