Hivatalosan is Románia az unió soros elnöke

Hivatalosan is Románia az unió soros elnöke

Románia január elsejétől kezdődően fél évre vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A hivatalos nyitórendezvény alakalmából az uniós intézmények vezetői, és az Európai Bizottság tagjai egy ünnepi hangversenyen vettek részt, pénteken pedig az EB elnöke a román államfővel és miniszterelnökkel egyeztet a román elnökségre váró feladatokról.

 

Az emberi jogok, a jogállamiság melletti kiállásra, a korrupció elleni harc folytatására, az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát az unió vezető tisztségviselői csütörtökön Bukarestben, a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvényén.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke román nyelven mondott beszédében kifejezte reményét, hogy Románia mindent megtesz Európa érdekeinek, és értékeinek védelmében. Arra kérte a románokat, hogy ugyanolyan eltökéltséggel védjék hazájukban és egész Európában a szabadságot, tisztességet, a közélet tisztaságát és a törvényességet, mint ahogyan 1986-ban a Steaua futballklub kapusa a Barcelona elleni döntőn kivédett négy büntetőrúgást, európai bajnoki győzelemre juttatva a román csapatot.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke azt hangoztatta: Románia már rég kiérdemelte, hogy a schengeni övezet tagja legyen és felszólította ennek akadályozóit, tegyék lehetővé, hogy a célkitűzés a román elnökség idején teljesüljön.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – a korábbi súrlódásokra is utalva – Brüsszel támogatásáról biztosította a román uniós elnökséget.

A házigazdák nevében elsőként felszólaló Klaus Iohannis román államfő úgy vélekedett: az idei év első fele meghatározó lesz az Európai Unió jövője szempontjából. Iohannis a román uniós elnökség előtt álló kihívások közül a brit kilépést, a migráció kérdését és az Európa közvetlen szomszédságában lévő biztonsági kihívásokat emelte ki. A román uniós elnökség idején újul meg az Európai Parlament is, és megkezdődik a következő többéves költségvetés előkészítése is – tette hozzá.

A szónoklatok sorát záró Viorica Dancila miniszterelnök azt ígérte: az uniós elnökség idején kormánya méltósággal vezeti majd Európát, és mindent megtesz azért, hogy Románia megkapja azt a tiszteletet, amelyet érdemel. A román uniós elnökség a kohéziót tűzte zászlajára és azt reméli, hogy mandátuma végén az EU egységesebb, erősebb és összetartóbb lesz – hangoztatta a kormányfő.

Az EU vezetőit több száz kormányellenes tüntető várta az ünnepség helyszínéül szolgáló Ateneul Roman (Román Athenaeum) koncertterem közelében, akik szintén a románok európai elkötelezettségét akarták demonstrálni a bukaresti kormány szerintük Európa-ellenes magatartásával ellentétben. Az „Európát akarunk, nem diktatúrát”, „Románia európai állam”, „Igazságszolgáltatást akarunk, nem korrupciót” feliratú táblákat magasba emelő, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni rigmusokat skandáló tüntetőket a csendőrség több száz méteres távolságban tartotta a koncertterem bejáratától.

A bukaresti városháza arra hivatkozva tiltotta ki az Ateneul Roman előtti térről a tüntetőket, hogy oda a román külügyminisztériumnak van területfoglalása, és a magas rangú vendégek biztonsága is megköveteli, hogy a – történetesen éppen velük szimpatizáló – tüntetők nem közelíthessék meg őket.

Fotó: EPA/ROBERT GHEMENT

hirado.hu

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×