Hogyan mondják spanyolul, hogy bifsztek angolosan?

Egy apró városállam Európa déli peremén. Angolos külső, spanyolos temperamentummal. És hozzá még marokkói majmok. Ez Gibraltár, egy brit tengerentúli terület. És az egyetlen hely, ahol a reptéren gyalogátkelő halad át.

Ez utóbbi (mármint a gyalogátkelő) az első és az utolsó dolog, amivel az utazó találkozik, a kifutópályát ugyanis a félsziget tövében alakították ki, a földnyelvre merőlegesen. Ha tehát a közlekedési lámpa pirosat mutat, akkor már lehet is izzítani a fényképezőgépet vagy szelfibotot. Ugyanis biztos, hogy fel- vagy leszállás következik.

És még fel sem ocsúdunk ebbéli ámulatunkból, amikor máris arcon csap a következő meglepetés: a helyi trafikok árai. Gibraltár ugyanis adóparadicsom. Ami számunkra annyit jelent, hogy nevetségesen olcsók a dohánytermékek meg az alkohol. De nem árt a vásárlást későbbre halasztani, mert a híres szikla megmászása közben nem túl praktikus a több kiló túlsúly, vagy a méretes „Duty Free” szatyor.

Tovahaladva a félsziget belseje felé, az utazó könnyen a brit fővárosban érezheti magát. Hiszen olyan vállalatok cégtáblái fogadják, melyek jellemzően a szigetállamban vannak jelen. Nem is szólva a közlekedési táblákról és a gyalogátkelők jellegzetes kialakításáról, ideértve a méretes „LOOK LEFT”, azaz „NÉZZ BALRA” feliratokat. Az angolos jelleg ellenére azonban Gibraltáron a kontinentális KRESZ szabályai az érvényesek. Azaz a helyiek a „jó oldalon” hajtanak.

 

Még a klasszikus angol telefonfülke típust is megtaláljuk Gibraltáron

 

Hal sült krumplival

A félsziget legnagyobb terén, a Casemates Square-en egymást érik az éttermek és a pubok, és nincs is értelme ellenállni e hatalmas kínálatnak. Válasszuk ki a szemre (illetve a pénztárcánknak) legszimpatikusabb teraszhelyiséget, rendeljünk ki egy „bitter”-t vagy „lager”-t, majd lapozzuk át az étlapot, tudva jól, hogy a végén úgyis halat eszünk sült krumplival. A felszolgált adagok jellemzően bőségesek, így jut belőlük bőven a verebeknek is. Ez utóbbiak pedig rendre be is jelentkeznek a jussukért.

 

A szikla és a majmok

A főutca (szó szerint: Main Street) forgatagát és csillogó üzleteit hátrahagyva, érkezünk meg ahhoz a lanovkához, ami pár perc alatt a hegy tetejére repíti a gyomorilag elnehezült és reklámszatyrokkal kistafírozott utazót. Ráadásul nem ejtették a fejére azt sem, aki beárazta ezt a szolgáltatást. Az egyirányú útnál ugyanis csak minimálisan kerül többe a retúr, hogy a kedves utazónak ne szottyanjon kedve gyalog jönni lefelé a hegyen. De azért csak szottyanjon! Hiszen a növényzet dús, a táj változatos, a kilátás pedig minden szinten pazar.

 

A majmoknak itt majdnem mindent szabad

 

És akkor még nem szóltunk a majmokról... A berber makákók feltehetőleg a szoros túloldaláról kerültek át Gibraltárba, de az is lehet, hogy eleve őshonosak a félszigeten. Újabban pedig a brit hadsereg védelmét élvezik. A sziklán szabadon, korlátozás nélkül mozognak, az ideérkező turistákkal pedig direkte keresik a kapcsolatot. Ne feledjük azonban, hogy ezek azért mégiscsak vadállatok. A durva hajcibálás, illetve a sürgősségin eltöltött délután pedig ritkán dob föl egy vakációt…

Végül ne feledkezzünk meg a fürdőruháról sem, hiszen a nap végén jólesik majd a csobbanás. Részünkről a Camp Bay strandot javasoljuk, ahová ugyanis egész délután odasüt a nap.

 

Szerző, fotó: Kisté

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×