Holnapi programok - május 31. vasárnap

Holnapi programok - május 31. vasárnap

Meseparton érezhetik magukat, ha kilátogatnak az Aranypart II-re! A gyerkőcök vannak holnap is a középpontban! Színes, izgalmas programok, koncert mind a gyerekeket várják. De gondoljunk azokra is akik eltűntek s üzenjünk nekik, hogy „Gyertek haza!”

Marguerite Duras: Nyáron, este fél 11-kor címmel Udvaros Dorottya (Nemzeti Színház) előadását tekintheti meg a közönség a Menház Színpadán.

 

 

Gyermeknapi koncert várja a kicsiket és nagyokat május 31-én 10.30 órakor a Richter Teremben (Aradi vértanúk u. 16.) temérdek vidámsággal, meglepetésekkel.

 

 

Édes Napok nevezetű- csokoládé- és édességfesztiválra várnak mindenkit május utolsó hétvégéjén, május 30-31-én a Széchenyi téren. Napközben izgalmas szakmai programok lesznek, emellett a kiállítók bemutatják mesterségük fortélyait. Mód lesz arra is, hogy a látogatók saját kezűleg készíthessék el kedvenc édességeiket.

 

 

A nagy, városi gyermeknapot május 31-én idén is a Gyermekek Háza szervezi, de ezúttal az Aranyparton, amit erre a napra átneveznek Mesepart-ra. A kicsiket és nagyokat mesékkel, játékokkal, ügyességi próbákkal és kézműves foglalkozásokkal várják. Az egész napos program keretében fellép többek között az Aranykapu és a Katáng Zenekar is. A Gyermekek Háza a SAS és KOS társasjáték szaküzlettel közösen, az idei gyereknapon lehetőséget biztosít a régi, megunt játékok elcserélésére vagy eladására is.

 

 

Május 31-én 10-19 óra között gyereknap lesz a Xantus János Állatkertben (Kiskútliget) is. Egész nap tréfás programokat, mókás kalandokat (állatbemutató, ügyességi játékok, játszóház) kínálnak a kicsiknek.

 

 

Az Ezer Lámpás Éjszakája amely az eltűnt gyerekek világnapjához kötődik, idén ünnepli 5. születésnapját. Az esemény célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét az eltűnt gyermekek problémájára. A programok május 31-én 15 órakór kezdődnek az Aranypart II.-n. A szervezők gyermekrendezvényekkel, rendőrségi bemutatóval, civilszervezetek programjaival és hazai sztárok koncertjeivel várják az érdeklődőket. Az est fénypontja a több száz világító lufi magasba engedése 21.30-kor, jelképesen jelezve ezzel az eltűnt gyermekeknek a hazavezető utat: „Gyertek haza!”

 

 

I love mozi közreműködésével filmvetítésre várnak mindenkit május 31-én 18 órakor a Rómer Házban. A mozirajongók ezúttal az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című színes, feliratos, svéd-német-norvég-francia szatírát nézhetik meg.

 

 

A Bácsai Hősök Emlékünnepére várnak mindenkit, aki tiszteletét szeretné leróni a hősök előtt május 31-én a bácsai Római Katolikus Szent István Király Templom Szentmiséjét követően 09.30 órára a Bácsai Hősök Szobránál. A Hősökre emlékeznek május 31-én 10.30 órakor az. a Kossuth utcai katolikus templomban.

Szentimentális románc címmel Svetozar Ivanov az Egyesült Államokban élő zongoraművész koncertjén vehetnek részt mindazok, akik ellátogatnak május 31-én 15 órakor a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermébe (volt Zsinagóga, Kossuth L. u. 5.). A művész a győri Orosz-Magyar Egyesület meghívására ad koncertet, amit vetített filmrészletek kísérnek. A belépés ingyenes.

 

A Győri AC május 30-31-én 10 órától rendezi meg a Birkózó Junior Magyar Bajnokság és Nemzetközi Utánpótlás Kötött- és Szabadfogású Sillai László Emlékgálát . A világbajnok emlékét ápoló gálának a Molnár Vid Bertalan Művelőési Ház ad otthont.

„Mester és tanítványa” címmel kiállítás nyílt a Marcal Étteremben. A bor és a természet titka jegyében Simon M. Veronika és Kéri Maja székesfehérvári alkotók a közös kiállításon mesélnek alkotásaikról. A kiállítás augusztus 2-ig látogatható.

Szent Benedek és a bencés spiritualitás címmel nagyszabású időszaki kiállítás nyílt a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban (Vár 1.), a Ferenc pápa által meghirdetett, a keresztény szerzetességet középpontba állító, Megszentelt Élet Évéhez kapcsolódóan. A tárlat szeptember 30-ig látogatható. A kiállításon bemutatásra kerülő, gazdagon díszített, 83 cm magas Adelheid-kereszt egyike a legnagyobb fennmaradt, drágakövekkel és gemmákkal kirakott kereszteknek.

 

Bácsay Péter, Svájcban élő magyar festőművész jazz-zenészekről készített portréiból összeállított kiállítása nyílt a Pannonhalmi Apátsági Múzeum konferenciatermében (Pannonhalma, Mátyás király u. 1-3.)

Új emlékkiállítás nyílt Boldog Apor Vilmos ünnepére a Püspökvárban (Káptalandomb 1.) A kiállítás Boldog Apor Vilmos vértanúságának állít emléket: bemutatja életét, tevékenységét, megidézi áldozatát és vértanúhalálát. A püspök naplórészletei mellett tárgyi emlékek, dokumentumok, zene, fényhatások és különböző audiovizuális eszközök segítségével elevenítik fel Apor püspök vértanúságig menő életáldozatát. A kiállítás szeptemberig látogatható.

Látószög címmel kiállítás nyílt Fülöp Péter fotóiból a VOKE Arany János Művelődési Házban (Révai u. 5-10.). A tárlat június 3-ig látogatható.

Goethe Institut TRANS/ZIT '89 vándorkiállítás nyílt a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában (Baross Gábor u. 4.). Csoportos látogatás igényét előre kell jelezni Nagy Mária olvasószolgálati csoportvezetőnél (96/328-022, nmaria@mail.kkmk.hu). A kiállítás május 31-ig látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola végzős növendékeinek kiállítása nyílt a Rómer múzeumban.

„Szeretem Győrt fa” díszítésére várnak mindenkit minden nap a Látogatóközpont elé. A két éve kezdődött hagyományt folytatva, a szalagokra írt rövid üzenettel bárki elmondhatja, miért szereti Győrt. A szalagokat a Látogatóközpontban lehet kérni augusztus 31-ig.

Germán Fatime grafikusművész kiállítása várja az érdeklődőket a PAMOK Hét Szabad Művészet Szentélye Galériájában.

Egyiptom címmel, Magyarósi Péter fotóművész kiállítása nyílt a Gyirmóti Művelődési Házban.

A Rómer Múzeumban a Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótér új időszaki kiállítása nyílik: A barátságról… Cica dolgok, embereknek címmel. A tárlat május 31-ig látogatható.

A Szerzetes, főpap, hazafi: Széchényi Pál - A nagycenki múmia kutatása című kiállítás látogatható április 19-től a Magyar Ispitában (Nefelejcs u. 3.), a Győri Hittudományi Főiskola gondozásában. A tárlat szeptember 30-ig tekinthető meg.

A Magyar Üvegművészeti Társaság csoportos kiállítására várják az érdeklődőket a Hefter Üveggaléria és Studióban. (Pannonhalma, Tóthegy utca 11.). A kiállítás június 21-ig látogatható, kedd-vasárnap 10-17 óra között.

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×