Húsvétra befejeződhet az Ifjúság körút felújítása

Húsvétra befejeződhet az Ifjúság körút felújítása

Ha az időjárás engedi, a jövő hét végére elkészül az Ifjúság körút felújítása – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Kara Ákos államtitkár, győri országgyűlési képviselő.

A politikus elmondta, a Kodály Zoltán utca és a Szigethy Attila út közötti 750 méteres szakasz felújításáról 2016-ban született döntés, amelyhez az állam 200 millió forinttal járult hozzá.

A következő napokban a befejező munkafázisokra kerül sor – mondta el Prédl Antal, a győri útkezelő szervezet vezetője. Szerdán befejezték a burkolatmarást, s jövő hét keddig aszfaltoznak: pénteken a páratlan oldali felületet, hétfőn pedig a tervek szerint a páros oldalit.

 

 

A munkálatok idején az Ifjúság körutat lezárják a forgalom elől, oda csak az autóbuszok hajthatnak be. Kivéve kedden, amikor a kereszteződés Ifjúság körút felőli ágát is lezárják. Az autóbuszok ezen a napon a Szigethy Attila út–Kodály Zoltán utca–Földes Gábor utca–Ifjúság körút útvonalon közlekednek.

Az Útkezelő Szervezet kéri az autósokat, hogy a munkálatok idején ne parkoljanak a szervizutakon és garázsokban. Erről értesítették a környék lakóit is.

 

 

Az Ifjúság körút felújításához az állam mellett az önkormányzat is hozzájárul. Az Ifjúság körút 32–34. számú háznál levő gyalogátkelőhelynél jelzőlámpás berendezés lesz, amely alap esetben sárgán villog, ha azonban a gyalogosok át akarnak kelni, gomb megnyomása után piros jelzést ad az autóknak, zöld jelzést a gyalogosoknak.

Ezen túlmenően a kerékpárút-felújítási program keretében várhatóan nyáron a kerékpárút és a járda felújítására is sor kerül.

 

 

Koloszár Tamás

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×