Huszonhét gyakornok képzését vállalja a Vill-Korr

A Győri Ipari Parkban működő Vill-Korr Hungária Kft. a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolával együttműködve, tavaly lépett be a duális képzőhelyek sorába.

2016 őszén 11 villanyszerelő szakmunkástanuló gyakorlati oktatását vállalta fel a cég, az idén pedig újabb 16 diákot fogadott: 7 villanyszerelő szakmunkástanulót és 9 ötödéves technikusi képzésben részt vevő PÁGISZ-os diákot.

Gasztonyi László, a Vill-Korr Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a cégbemutatóval egybekötött szülőértekezleten köszöntőjében elmondta, hisz abban, hogy a duális képzésben iskoláknak és vállalatoknak szorosan együtt kell működniük ahhoz, hogy a győri cégeknél legyen elég szakember.

Fontosnak ítélte, hogy a jól felkészített szakembereket itthon is kell tudni tartani, megfelelő szintű fizetések és karrierlehetőség biztosításával. Megerősítette, hogy a Vill-Korr jövendő munkatársait látja a mai gyakornokokban, akik bízhatnak abban, hogy az elkövetkező években a villamos ipari szakma teljes vertikumáról átfogó tudást szerezhetnek.

Hatos Hajnalka, a PÁGISZ igazgatója a szülői értekezleten hangsúlyozta, hogy a szakemberhiány olyan gazdasági ügy, amiért mindenkinek tennie kell. Nagyon fontos, hogy a gyerekek és a szülők a pályaválasztás időszakában kellő információval rendelkezzenek a villamos ipari szakmákban rejlő életpálya lehetőségéről. Az iskola arra törekszik, hogy az elméleti tudás mellé diákjai számára megadja a gyakorlati tudás megszerzésének lehetőségét. Ezért a PÁGISZ folyamatosan szélesíti együttműködését az iparvállalatokkal. A cégek maguk is felismerték, hogy érdekük a duális képzésben való részvétel, hisz szakember utánpótlásukat ezen a módon biztosíthatják.

Orbán Dezső, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára az ünnepségen elmondta, hogy a kamara kiemelt feladata a szakképzés szervezése és a duális képzés további erősítése, melyet a kormányzat, a tanulószerződések révén, anyagilag is támogat.


Koloszár Tamás

Fotó: PÁGISZ

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×