Idén is győri motor lesz az Arrabona Racing Team autójában

Idén is győri motor lesz az Arrabona Racing Team autójában

Motorbeszállítóként vesz részt a győri fiatalokból álló SZEngine csapat az együléses autók versenyén, a Formula Studenten.

 

A győri Széchenyi István Egyetem kampuszán tevékenykedő csapat tizedik éve fejleszt motort, idén év elején mutatták be a hatodik generációs motor terveit.

– Az EVO6 kódnévre keresztelt erőforrás a korábbi, EVO5 motorunk továbbfejlesztése, melynek középpontjában idén a termodinamika állt – közölte Györkös Szabolcs, a csapat Menedzsment részlegének vezetője.

A motorépítők az egyetem másik Formula Student csapatával, az Arrabona Racing Teammel működnek együtt: ők a versenyautót készítik, a SZEngine pedig az erőforrást adja hozzá.

– Az idei versenysorozat regisztrációit közösen hajtottuk végre, melynek eredményességét bizonyítja, hogy sikeresen kvalifikáltuk magunkat a világ három legnívósabb versenyére: a Formula Student Eastre, a Formula Student Austriára és a Formula Student Germanyre.

Az EVO6 motornál a korábbi évekhez hasonlóan ismét az egyhengeres koncepciót választották, mivel az együléses formula típusú autóknál ebben a versenysorozatban ennek motornak van a legjobb teljesítmény-tömeg aránya és a legkedvezőbb fogyasztása. A Formula Student a belsőégésű motorral versenyző csapatai számára két fajta üzemanyagot engedélyez: a 100-as oktánszámú benzint és a 85%-os alkoholtartalmú E85 üzemanyagot. A korábbi években SZEngine az elsőt használta, ezért nagy előrelépést jelent az üzemanyagváltás, ami alapján az EVO6 etanol üzemű lesz.

Az Arrabona Racing Team és a SZEngine közös munkájáról készült korábbi írásunk itt olvasható.

autopro.hu

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×