Indul a GYAC nyári sporttábora!

Indul a GYAC nyári sporttábora!

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) és az U18-as atlétikai Európa-bajnokság helyszínén tanulhatják több sportág alapjait azok a 7 és 12 év közötti gyerekek, akik jelentkeznek a Győri Atlétikai Club (GYAC) nyári sporttáborába.

„Az Olimpiai Sportparkban a részvevők a GYAC szakosztályai közül a birkózással, a judóval, a tornával, az atlétikával és a tenisszel ismerkedhetnek meg, és bepillanthatnak az evezősök mindennapjaiba is, bár vízre nem megyünk, tanmedencés evezést gyakorolhatnak a gyerekek. Ezek mellett az uszoda és az úszás sem maradhat ki, hiszen az Aqua Sportközpont itt van a GYAC otthonának szomszédságában.

Természetesen minden sportágat szakedzői felügyelet mellett próbálhatnak ki a gyerekek, így könnyen el tudják dönteni, hogy melyik tetszik nekik a legjobban, melyikkel szeretnének esetleg a későbbiekben komolyan foglalkozni” – mondta Petrahn Barbara, a GYAC klubmenedzsere, aki hozzátette, a táborozók naponta délelőtt és délután is két-két órában ismerkedhetnek a sportágakkal, emellett a szabadidőben különböző játékos, sportos feladatokat teljesíthetnek, focizhatnak, pingpongozhatnak, tollaslabdázhatnak, számháborúzhatnak.

A résztvevőknek napi kétszeri étkezést biztosít a GYAC. A tábor programjai mindennap 8 órakor kezdődnek és 17 óráig tartanak. „Természetesen ez nem egy edzőtábor, nem versenyre készítjük fel a gyerekeket, ez inkább egy játékos sportágválasztó. A célunk az is, hogy minél többen megkedveljék a sportot és szeptembertől, az iskolakezdéstől majd az edzéseinket is látogassák.

A tábor első ötnapos turnusa június 17-én indul, aztán 24-én, július 1-jén, 15-én, és augusztus 5-én is kezdődik egy-egy turnus” – mondta Bogár Lilla, a GYAC atlétikaedzője. A GYAC sporttáborába a gyactabor@gmail.com e-mail címen, valamint a +36-30/582-0545-ös telefonszámon lehet jelentkezni.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×