Ma tartják a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő döntőjét

Tizenhárom iskolás csapat méri össze tudását a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő nemzeti döntőjében pénteken, az Országházban.

 

A pénteki döntő megnyitóján Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára felidézte, hogy a versenyt nagy érdeklődés jellemezte határon innen és túl egyaránt.

Mint mondta, a verseny éppúgy szól a jelentős magyar személyekről, életpályákról, mint a magyarokhoz és a Kárpát-medencéhez köthető tárgyi eszközökről, hagyományokról, gasztronómiáról, tudományról vagy a sportról. "Egy olyan versenyről van szó, amely nekünk magyaroknak, az értékeink, az identitásunk szempontjából a legfontosabb" - emelte ki.

A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatására kiírt pályázatának értelmében minden megye és minden résztvevő határon túli terület külön versenyt szervezett azzal a céllal, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok megőrzésébe, gyűjtésébe, megismerésébe.

A verseny középpontjában a hungarikumok gyűjteményében szereplő 64 hungarikum állt, ezekről az értékekről kérdezték játékos formában a diákokat.

Fotó: Nemzeti Fórum

MTI

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×