Itthon köszöntöttük a BL győztes lányokat - galéria

Itthon köszöntöttük a BL győztes lányokat - galéria

A vasárnap esti győztes Final4 után a Győri Audi ETO KC játékosait a Dunakapu téren várta haza a város vezetése és a szurkolók. Sokan voltak kíváncsiak a négyszeres bajnok együttesre, zöld-fehérbe borult a rendezvénytér.

A lányok érkezése előtt a Hoppáré zenekar szórakoztatta a szurkolókat, akik bár élvezték a zenét, a szemük sarkából a színpad mögé tekingettek: vajon mikor érkeznek a kedvencek? Hét órakor el is kezdődött az ünnepség, amelyet a klub kommunikációs igazgatója Szabó Tamás vezetett. Tomi hangja egy kicsit rekedt volt, vélhetően valahol Budapesten hagyta…

S ahogy az lenni szokott, egyenként szólította a játékosokat a színpadra, akiket hatalmas taps köszöntött. Nem meglepő, hogy Eduarda Amorim és Kiss Éva a többieknél is nagyobb éljenzésre vonult fel a deszkákra: a döntő legnagyobb hősei voltak.

Görbicz Anita a csapat kapitánya már a BL serleggel és kisfiával, Boldizsárral érkezett a színpadra, s rögtön egy meglepés fogadta. Kovács Tamás, Orbán Viktor miniszterelnök protokollfőnöke egy csokor virágot nyújtott át a születésnaposnak, amelyet maga a Miniszterelnök küldött az élő legendának. Halász Judit boldog születésnapot című örökzöldje sem maradhatott el. Mi is üzenjük: Isten éltessen Anita!

Győr város polgármestere, Borkai Zsolt a csapat hihetetlen munkája mellett kiemelte a szurkolók szerepét, akik nélkül minden sokkal nehezebb lett volna:

– Ebben a szezonban talán sokan kételkedtek a végső sikerben, éppen ezért hatalmas és nem egyszerű tett volt a győztes döntő a játékosoktól. Ez a csapat igazi csapat! Egymásért és a szurkolókért is küzdöttek, a végsőkig. Az utolsó másodpercek fantasztikus pillanatok voltak, Kiss Éva bravúrja felejthetetlen. Az ETO ismét Európa legjobb csapata lett, s bízunk benne, hogy behúzzák a bajnokságot is. A csapatnak, a stábnak és a szurkolóknak is jár a köszönet! Szeressük a lányokat, nem csak a városnak, hanem Magyaországnak is sok örömöt szereznek! - zárta Borkai Zsolt a köszöntőjét, majd átadta a város ajándékait az aranyérmes stáb tagjainak, a játékosoktól kezdve, a szakmai stábon keresztül az hivatali dolgozókig.

„Hajrá ETO!” kiáltással vezette fel édesanyja szavait Boldizsár, s Görbe meghatottan mondott köszönetet a szurkolóknak:

– Hosszú a pályafutásom, de ilyen látványban nagyon régen volt részem! Köszönjük, hogy ide is eljöttetek, jó érzés látni ezt a tömeget! A csapat nevében köszönjük a segítséget, hogy velünk voltatok! A Final4 nélkületek tényleg nem sikerült volna! - mondta a csapatkapitány.

Ahogy azt már megszokhattuk, Ambros Martin magyarul szólt pár szót az összegyűlt tömegnek, s negyedszer hangzott el a bűvös K betűvel kezdődő szó, amelyet csak Ambrosnak lehet kimondani ekkora sokaság előtt.

– Negyedszer is k*** jó! Nagyon köszönjük a szurkolóknak! Nem az utolsó győzelem ez veletek! Hajrá ETO, hajrá Győr!

A klub elnöke dr. Bartha Csaba is már a második BL aranyérmének örülhetett vasárnap. Megköszönte a szurkolók, a város, a névadó szponzor támogatását is, s arra is kitért, hogy valójában nehéz lenne mindenkit felsorolni, így inkább csak egy hatalmas köszönetet küld minden segítőjük felé.

A klasszikusnak számító We are the Champions! Is felcsendült, pukkantak a pezsgők, s búcsúzóul a nagy sikert arató tánckoreográfiát is bemutatták a négyszeres BL győztes győri lányok.

Havassy Anna Katalin
Fotó: O. Jakócs Péter

Csatolt galéria: A BL győztes győri lányokat köszöntötték
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×