Jó az idei szőlőtermés

Jó az idei szőlőtermés

A magyar gazdák eddig 3,9 millió mázsa szőlőt szüreteltek, amely országos viszonylatban 111,6 mázsa hektáronkénti termésátlagot jelent, ez 144 százaléka az előző évi országos termésátlagnak.

Erről beszélt Tarpataki Tamás, az Agárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkár csütörtökön az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén, ahol egyebek közt a szőlőszüret tapasztalatait értékelték.

Jelezte, a november 5-i állapot szerint a gazdák mintegy 35 ezer hektárról szüretelt szőlőmennyiség után kérték ki a szőlő származási bizonyítványát, amely az ország szőlőterületének mintegy 53 százalékát érinti. Kérdésre válaszolva közölte, a szüret vége felé felgyorsulnak a folyamatok, a származási bizonyítványt november 30-ig kell kikérni, becslések szerint az idén 5 millió mázsa szőlőt szüretelnek, és ebből mintegy 3-3,5 millió hektoliter alapbort lehet előállítani, hangsúlyozta, tömegesen nem marad szőlő a tőkén. A helyettes államtitkár elmondta, tavaly mintegy 59 ezer hektárról szüreteltek szőlőt, amely a teljes szőlőterület 90 százaléka volt.

Tarpataki Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az év utolsó két hónapjának adataival a termésátlag valószínűsíthetően alacsonyabb lesz a jelenleg számoltnál. Kitért arra, hogy a hegyközségi tanácstól kapott tájékoztatás szerint a szőlő felvásárlási ára az előző szüreti évhez képest némileg alacsonyabb, ugyanakkor a kedvezőbb hektáronkénti hozam a csökkenő ár ellenére magasabb bevételt jelenthet a termelőknek.  Az európai borpiaci helyzettel kapcsolatban a helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a legnagyobb bortermelő országok többsége 2017-hez képest lényegesen magasabb bortermelést jelzett.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára azt emelte ki, hogy 2004 óta az európai uniós források felhasználásával átalakult a szőlészet-borászat ágazat szerkezete, az utóbbi időben pedig a szabályozás révén áttekinthetőbb lett az ágazat piaca.

Hajdú Zoltán, a HNT szakmaközi részlegvezetője elmondta, piacszervezési információkkal segítik a gazdákat azzal a céllal, hogy az érintettek minél előbb szerződéses kapcsolatot tudjanak kialakítani.

Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnöke úgy értékelte, hogy a hazai szőlőtermelők alaposan helyt álltak az idén, mert nemcsak nagy mennyiségben, hanem minőségben is jó szőlőt termeltek, és ezzel komoly feladatot adtak a felvásárlóknak.

A felvásárlási árakkal kapcsolatban hangsúlyozta, azokat a kereslet-kínálat határozza meg, jelenleg nagy a kínálat, az ár alakításában betöltött szerepét azzal lehetne ellensúlyozni, ha keresletet generálnának, ehhez fogyasztást növelő programokat kellene finanszírozni. A szövetség elnöke hasznosnak és szükségesnek nevezte, hogy az ágazatban a tárolókapacitások növelésére újabb pályázatok jelentek meg.

Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatóhelyettese elmondta, észrevétel érkezett hozzájuk a szőlőfelvásárlási gondokról, ugyanakkor az ellenőrzés során azt állapították meg, hogy a felvásárlók nagyobb mennyiséget is átvettek a szerződésben szereplőnél, a gondok a szerződéssel nem rendelkezők esetében adódtak.

Font Sándor (Fidesz), az albizottság elnökeként felvetette, érdemes lenne megvizsgálni, hogy az időjárás miatt a szőlő szüretidő idei átalakulása kilengésnek, vagy tendenciának tekinthető, ez utóbbi esetében hogyan lehet reagálni kapacitásokkal, szabályozással.

Az ülésen részt vevő Steinmetz Ádám jobbikos képviselő szerint a hegyközségek nemzeti tanácsa korábbi felvásárlási árprognózisa nem vált be. Úgy látja, hogy az alacsonyabb szőlőfelvásárlási ár miatt a termelőket kár éri a magasabb termésátlag ellenére.

forrás: MTI

fotó: illusztráció

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×