Jó tanácsok, ha medvével találkozna

Jó tanácsok, ha medvével találkozna

Korábban csak Romániából, elvétve Szlovákiából érkeztek medvékkel kapcsolatos hírek. Mára Magyarországon is megjelentek a nagyragadozók.

Az utóbbi időben több hír is megjelent arról, hogy az észak-magyarországi településeken medvét láttak. Magyarországon szigorúan tilos a védett állatfajok egyedeinek zavarása, károsítása, s mivel a medve Magyarországon fokozottan védett, a törvények szerint teljes oltalmat élvez.

A farkas, a hiúz, a barna medve fokozottan védett Magyarországon. Az aranysakál kilóg a sorból, mert vadászható, olyannyira, hogy egész évben engedélyezett az elejtése.

Korábban is jelentek meg medvék, farkasok hazánkban, sőt utóbbiak folyamatosan jelen is vannak, habár az elmúlt száz évben a hazai lakosság elszokott ezeknek a fajoknak a jelenlététől – mondta Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára.

A szakember szerint ha netán baleset történik, felkapja a média, de nem tekinthető általánosnak egyik országban sem például a medvetámadás. Ilyen esetekben a fajnak egy-egy egyede okoz problémát, melyre nyilvánvalóan megoldást kell találni. Ezeknek a fajoknak ugyanis nem az a szokásuk, hogy keresnék az ember közelségét, sokkal inkább kerülik az ember társaságát. Pont emiatt ezek a fajok Magyarország ritkábban lakott északi régióiban, leginkább az Északi-középhegységben tűnnek fel, ahol az emberi jelenlét a legkevésbé zavarja őket.

Ha találkozunk egy medvével, az alábbi tanácsok hasznosak

A régi bosnyák babona úgy tartja, hogy medvével álmodni nem jót jelent, amitől csak egy a rosszabb: medvével találkozni. Mivel nekünk, magyaroknak Erdély medvék nélkül szinte elképzelhetetlen, nem árt, ha a székelyek tanácsait jól az eszünkbe véssük. Ezek szerint, ha netán valaha egy medvével futnánk össze – lassan, zaj nélkül kezdjünk hátrálni. A hirtelen mozdulatot, a kiabálást a medve könnyen támadásnak veszi. Hátat nem szabad fordítani neki. Hanyatt-homlok elszaladni – pláne fára mászni – nem érdemes, mert a medve az embernél gyorsabban fut és fára is ügyesebben mászik. Ha a medve felfigyel ránk, halkan kezdjünk beszélni, énekelni, kezünket óvatosan emeljük a fejünkhöz, hogy a medve emberként azonosíthasson bennünket. Az a közszájon forgó módszer, hogy ha lerogyunk a földre és halottnak tettetjük magunkat – abban bízván, hogy akkor a medve nem bánt –, csak kaján vigyort vált ki erdélyi barátaink körében. A medve mindenevő. Ha éhes, a mégoly bátor tetszhalottat is megkóstolja.

Akár így, akár úgy: ha medvével találkozunk, szembesülnünk kell azzal, hogy hiába az ember a teremtés koronája, a vadonban a tápláléklánc alakulása nem mindig nekünk kedvez. Azért némileg megnyugtató a tény, hogy a medve emberre indokolatlanul sosem támad.

MTI-fotó: Veres Nándor

hirado.hu

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×