Negyedszer BL győztes a Győri Audi ETO KC! Szép volt lányok, szép volt Győr!

Negyedszer BL győztes a Győri Audi ETO KC! Szép volt lányok, szép volt Győr!

A Győri Audi ETO KC tegnap remek játékkal, igazi csapatként jutott be a mai BL döntőbe, ahol a HC Vardar volt az ellenfele. Örült meccsen, hihetetlen játékkal, kitartással, szívvel és csapatjátékkal győzőtt az ETO! Negyedszer BL győztes a csapat, megvédték a címet!

Összefoglaló:

1.félidő

A címvédő győriek a Görbicz, Amorim, Broch, Oftedal, Groot és Bódi felállásban kezdték a találkozót, a kapuban Grimsbövel.

Az elődöntőhöz hasonlóan Amorim bombagóljával indult a találkozó, majd Broch beállóból talált be. A negyedik percben emberhátrányba kerültek a győriek Amorim kiállítását követően – Lekic ezt kihasználva büntetőt harcolt ki, Lacrabere értékesítette és ezzel megszerezte csapata első találatát (2-1). Oftedal bátran vállalkozott, test melletti lövését Leynaud nem tudta hárítani, ahogy Hansen átlövése is utat talált a macedón kapuba (4-1). Penezic után Lekic is feliratkozott a góllövőlistára, majd Groot gyönyörű labdaszerzését követően megállíthatatlanul robogott végig a pályán és megszerezte első gólját. Lekic gólja után Groot duplázott, így a 17. perc végén 7-4 az állás a zöld-fehérek javára – a Vardar élt is első időkérési lehetőségével. Grimsbö ma is fantasztikus formában véd, akár csak poszttársa, Kiss is, aki Lacrabere büntetőjét csodás mozdulattal hárította. Ristovska lerohanásból faragott a hátrányon, majd néhány perces gólcsendet követően Lekic talált be – öt perccel a félidei szünet előtt 7-6 az állás. Ristovska egyenlítő találata után Ambros Martín időt kért. Kuznetsova szélső góljával átvette a vezetést a macedón együttes, azonban Lekic két percre a kispadra kényszerült Oftedallal szemben elkövetett szabálytalanságáért – Bódi okos góllal egyenlített. Penezic átlövésére Görbicz büntetőből válaszolt, akit ezután kiállítással büntettek a játékvezetők. Grimsbö az első félidő utolsó másodperceiben két védést is bemutatott, így döntetlen állással vonulhattak a csapatok a szünetre.

Félidei eredmény: 9-9

2.félidő

Kuznetsova szerezte a második félidő első találatát, majd Cvijic is meglőtte a maga első gólját (9-11). Amorim második kétperces kiállítását is begyűjtötte, Lacrabere kihagyott büntetőjét követően Hansen remekül vette észre a rést a védőfalon, neve mellé ezzel második találatát is feljegyezhettük. Lacrabere gólja után Görbiczet hiába próbálta megzavarni Suslina, a győri csapatkapitány magabiztosan értékesítette a kiharcolt hétméterest (11-12). Lacrabere gólja után Cvijicet színészkedésért kiállították a játékvezetők, lerohanásból Bódi egyre faragta a hátrányt. Grimsbö hihetetlen reflexekkel hárította Lekic büntetőjét, majd a félidő feléhez érve Hansen átlövésből egyenlített (13-13). Görbicz szélről villant, Penezic azonban gyors góllal egyenlített átlövésből. Radicevic találatára Groot válaszolt, majd újra Radicevic következett. Lazovicot a kispadra küldték a játékvezetők két percre, Groot értékesített büntetőjének és fantasztikus akciógóljának köszönhetően szűk hét perccel a mérkőzés vége előtt a címvédőknél az előny. Radicevic szélről egyenlített, majd Broch kiállításával emberhátrányban folytatták Görbiczék. Oftedal fontos pillanatban betörésből szerezte meg a vezetést, Lazovic azonban nem hagyta szó nélkül – az 57. percben 18-18 az állás. Emberhátrányban kénytelen befejezni a mérkőzést a győri csapat, ez alkalommal Althaust küldték ki a játékvezetők. Lazovic gólja után Groot hétméteresből egyenlített. Lekic gólját követően (19-20) húsz másodperc volt hátra, mikor Ambros Martín időt kért. Gyors támadójáték végén Amorim betörésből egyenlített. Kilenc másodperc volt hátra, amikor a Vardar is időt kért, a kapufa azonban a győriekkel volt: maradt a döntetlen és következett a hosszabbítás…

Végeredmény a rendes játékidő végén: 20-20

Hosszabbítás

1.félidő

A hosszabbítás első gólja Amorim jóvoltából született, Radicevic büntetőből egyenlített. Újabb Amorim-bombagól, ezúttal talpról – a győri lányok ismét magukhoz ragadták az előnyt (22-21). Lekic találatára újabb Amorim csodagól érkezett – a győri klasszis zsinórban a harmadik gólját szerezte a ráadásban. Civijic újabb kétpercet gyűjtött be, majd gyors egymásutánban Canadija és Bódi is betalált – egygólos előny a hosszabbítás első félidejét követően (24-23).

Hosszabbítás félidei eredmény: 24-23

2.félidő

Groot büntetőből kettőre növelte csapata előnyét, Bódi szélső találatával pedig már három van közte (26-23). Lazovic átlövésből szépített, Canadija lerohanásból szépített – Amorim megállíthatatlan, újabb hatalmas bombát küldött a Vardar kapujába (27-25). Kiss védett, Broch viszont már nem tér vissza a pályára, másodszor is kétperces kiállítással büntették a játékvezetők. Lekic gyors gólt szerzett, maradt fél perc hátra – eladtuk a labdát, Kiss viszont hatalmasat mentett, az utolsó másodpercekben ziccert hárított.

NEGYEDSZER IS BAJNOK A GYŐRI AUDI ETO KC!!!!!

Hosszabbítás végeredmény: 27-26

Ambros Martín: Számomra hihetetlen ez a nap, fantasztikus csapatom van. Szeretnék gratulálni mindenkinek, természetesen tudom, hogy a Vardar játékosai nem boldogok, de azt kell, hogy mondjam, hogy annak kell lenniük. Nekünk rengeteg problémánk volt a szezon során, sok mindennel meg kellett küzdenünk, de azt hiszem mondhatom, hogy most nagyon elégedettek vagyunk.”

Eduarda Amorim: „Nagyon bíztam a csapatban és tudtam, hogy készen állunk arra, hogy megvalósítsuk a tervünket. Támadásban és védekezésben is végig biztattuk egymást, úgy gondolom megérdemeltük a győzelmet ez után a nehéz szezon és nehézségek után.

Irina Dibirova: „Az egész szezonban erre a mérkőzésre készültünk és a lányok is erre vártak. De sajnos a szerencse nem a mi oldalunkon volt ma, bízom benne, hogy a játékosaimnak még további szép sikerei lesznek a jövőben és sikerül megnyerniük a BL-t, amit most nem sikerült. Szeretem őket és büszke vagyok rájuk.”

Amandine Leynaud: „Először is gratulálok a Győrnek, fantasztikusan játszottak. Nagyon kemény mérkőzést játszottunk ma, nagyon büszke vagyok a csapatomra, a végsőkig harcoltunk a szívünkkel és egyáltalán nem volt könnyű. Sajnos vége, de nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk.” – gyorietokc.hu

Fontos információ: hétfőn köszöntik Győrben a lányokat!

A győri önkormányzat közös ünneplésre hívja a szurkolókat, ezt már korábban megígérték: 
"Bármi is lesz az eredmény, a lányok egész éves munkájukkal kiérdemelték, hogy együtt köszöntsük őket, és köszönetet mondjunk a nagyszerű pillanatokért, csodálatos mérkőzésekért.” – mondta el néhány napja Borkai Zsolt polgármester, aki hozzátette, reagálva a győriek és a csapat kérésére is, az idén nem vasárnap késő este a budapesti döntő után közvetlenül, hanem hétfőn este tartják meg az ünnepséget, így a fiatalabbaknak, munkába készülőknek sem kell kihagyniuk a köszöntést a nagyon késői időpont miatt.

A csapatot május 14-én, hétfőn este 19 órakor köszönti a város a Dunakapu téren.

– Görbicz Anita:

"Ennél csodálatosabb születésnapom nem lesz. Hogy a mai napra esett ez hihetetlen öröm! Gratulálok mindenkinek. Nagyon nagy élmény volt ma játszani."

Boldog születésnapot Görbe!

– Nora Mörk:

"Nagyon fáradtak voltak a lányok, de hihetetlen amit véghezvittek. Ezért is akartam mindig ETO játékos lenni. A padról próbáltam apróságokkal segíteni, energiát adni a csapatnak, mert mi tényleg azok vagyunk!"

– A lányok tovább ünnepelnek a szurkolókkal, a csarnok még mindig tombol!

A lányok tovább ünnepelnek a szurkolókkal, a csarnok még mindig tombol!

– Eduarda Amorim:

"Persze hogy mosolyogtam. A jó és a rossz pillanatokban is tartani kell a hitet és mosolyogni kell. Magabiztosnak és erősnek kell lenni, ez is sokat jelent! A tánc azért ennyire jó, mert még ott is csapatként működünk. Hogy mikor sikerült begyakorolni? Egy oxigénkabinban töltöttünk majd két órát, ott volt időnk ezzel foglalkozni. :) "

– Ambros Martin:

"Rendkívül fontos és jó munkát végzett el Kiss Éva eddig is. A kapusok megbeszélték maguk között, hogy ez így lesz. Ezért is fantasztikus a sport, hogy ilyen emberek vannak. Nem volt opció a fáradtság, ezeket a játékosokat csak a sérülés tudta megállítani. Minden egyben volt ma, csodálom az emberi és a sporolói nagyságukat a játékosokonak. Leirhatatlan érzések vannak bennem, nagyon jól kezdtünk, talán kicsit korán is. Nagyon nehéz úton vagyunk túl, s nehéz szavakban önteni, hogy mennyire fantasztikusak ezek a lányok. Az életem hátralévő részében nagyon hiányoznak majd.

– A Sport1 kamerája előtt Kiss Éva:

"A csapategység volt a legfontosabb, s örülök, hogy én is hozzátettem ehhez. Ziccert kellett fogni, mást nem tehettem. Más a körmét, én a hajamat festettem be zöldre!"

– S a lányok elindultak a szurkolók felé Görbicz Anita átadta nekik a trófeát! Együtt a csapat és a tábor! Ez Győrben mindig is így volt. Közös győzelem volt.

– A lányok ünnepelnek, s folytatják a táncot is :)

– Oftedal, Hansen, Fodor Csenge és Gonzalez is BL győztes lett, pályafutásuk során először!

Hansen és Oftedal csókja a BL trófeának

– Görbicz Anita magasba emelte a BL serleget! A BL története során a Győri Audi ETO KC az első csapat, amely meg tudta védni a címét!

Négyszeres BL győztes a Győri Audi ETO KC!

– a lányok nevét egyenként harsogta a műsorközlő és a boldog közönség, fantasztikus pillanatok, hatalmas öröm! S jön a BL serleg!

– Jön a BL győztes Győri Audi ETO KC!  Tomori Zsuzsi, Jana Knedlikova, a Győr két sérültje is ott van a lányokkal. Nekik is nagy szerepük volt ebben a címvédésben!

– AZ MVP-nek járó trófeát Leynaud vehette át, a Vardar kapusa. Jövőre már a Győr csapatát erősíti a francia játékos.

– A gólkirálynőnek járó elismerést Cristina Neagu, a Bukarest játékosa vette át.

– Jön a Vardar kerete, az ezüstérmet kapják majd meg a lányok. Szomorúságuk érhető, hihetetlen nagy meccset játszottak a Győrrel, hősiesen küzdöttek. Gratulálunk az egász csapatnak mi is!

– Már most mondjuk, O. Jakócs Péter fotót kollégánk hamarosan sok-sok fotóval jelentkezik, ne maradjatok le róluk!

– Látványos show keretében érkezik meg a BL trófea, amely hamarosan a Győri Lányok és a stáb kezébe került. Gyönyörű ajándék lesz ez a szülinapos Görbicz Anitának!

– S naná, hogy a HAJRÁ GYŐR!!! rigmus most sem csitul!

– A csarnokban ismét John Newman szórakoztatja a közönség, s reméljük nem sértjük meg vele a világsztár, de nekünk ma este a győri lányok tánca nagyobb élmény volt, mint ő :))))

VÉGE!  BL GYŐZTES A GYŐRI AUDI ETO KC!

A győzelem pillanata, Kiss Éva bravúra védése után!
(mobiltelefonos fotó)

10. perc: Grootot lökték el, marad nálunk a labda! Kiss Éve kivédte az utolsó lövést! 27-26

10. perc: Lekic betalált 27-26

9. perc: Suslina kivédte Amorim lövését. Broch szabálytalankodott, kiküldték.

8. perc: Amorim megint gól!  27-25, Kiss Évi pedig nagyot véd! Jöhet az ETO!

8. perc: Egy gólra feljött a Vardar 26-25

7. perc: Lazovic lehet élete gólját lőtte most be, akkorát dobott. 26-24

7. perc: Bódi gól, szép volt! 26-23

6. perc: megszerztük a labdát a Vardartól

6. perc: Kiss Éva a kapuban, emberhátrányban a Vardar, most az ETO kezdi a félidőt. Hetest lőhetünk, Groot-ot tüntették el. Groot bevágta a hetest!  25-23

A hosszabítás első félideje 24-23

6.perc: Kiegyenlített a Vardar 23-23, de Bódi az utolsó másodpercben betalált 24-23

5. perc: Ismét Amorim szerzett gólt! 23-22 Civic pedig két percet kapott.

5. perc: Lekic kiegyenlített. 22-22

4. perc: Broch előbb megszerzte, majd kidodta a labdát, Amorim nyugtatja...

3. perc: Amorim kapott nagyott... De hatalmas gólt dobott végül! Megint vezetünk: 22-21 Szemben hibáztak, de sajnos Groot nem tudott élni a helyzettel, marad az egy gólós előny.

2. perc: Hetest kapott a Vardar, Oftedal ellen fújták be. Kiss Éva a kapuban!  Radicevid bevágta, megint egyenlő 21-21

1. perc: Megszerezte a Győr a labdát!  Zúg a hajrá Győr! Amorim bombagólt dobott!  Szép volt! 21-20 

A Vardar kezdi a hosszabítás első félidejét. 20-20-ról folytatódik.

Jön a hosszabítá...

60. perc: Ki kell húzni a végéig, ők vannak emberelőnyben...  A harminc perc letelt, most némi tanakodás van a játékvezetőknél.

Megint időkérés... Most a Vardar...

60. perc: Amorim belőtte.... 20-20

Ambros Martin időt kért

60. perc: Lekic belőtte 19-20

60. perc: Gólt kell szereznünk!  Hetest lőhetünk, Suslina a kapuban. Groot fogja lőni. Bent van! 19-19

59. perc: Althaust küldték ki két percre, az már biztos, hogy a meccset emberhátrányban fejezzük be. Lazovic gólt lőtt. 18-19

58. perc: Goot lövését kivédte a Vardar kapusa, marad az eredmény.

57. perc: Oftedal most gólt szerez, megint vezetünk! 18-17, Lazovic szemben szintén betalált 18-18

56. perc: Oftedal jól védekezett, hatástalanította a Vardar támadását. Jöhet a Győr!

55. perc: Broch remekül védekezik. Lekic gólját nem adták meg, de támadnak tovább. Brochot két percre kiküldték...

54. perc: Radicevisc kiegyenlített, Görbicz lövését védta a macedónok kapusa. 17-17

53. perc: Emberelőnyben vagyunk. Elveszik a bírók a labdát a Vardartól, Groot pedig visszaveszi a vezetést!  Szép volt! 17-16

52. perc: Amorim gólt dobott, de nem adták meg. Lazovicot küldik ki két percre, hetest dobhat Groot. Belőtte!  16-16

51. perc: Sajnos nem jött össze, Radicevic megint betalált 15-16

50. perc: Groot a negyedik gólját szerezte meg, megint egyenlő az állás, most kellene nagyon belehúzni a lányoknak! 15-15

49. perc: Groot keményen védekezik, nagyon kell!  Radicevic szerezte vissza a vezetést 14-15

48. perc: Most a védekezésben segített Hansen, majd Penezic kapufát lőtt. Szemben a Vardar is jól védekezik. Hansem sem tudta most góllal befejezni a támadást.

47. perc: Hansen hetest harcolt ki, a Vardar kapusa fogta... Marad a döntetlen.

46. perc: Penezic sajnos gyorsan kiegyenlített 14-14

45. perc: Labdát szereztünk, így nem lett a Vardar támadásából gól!  Jöhet az ETO!  A születésnapos Görbicz visszaszerzi a vezetést a Győrnek! 14-13

Időt kér a Vardar! A hangulat továbbra is parádés, a győri szurkolók mindent megtesznek azért, hogy kedveceiket hajtsák, lelkesítsék s érezzék a támogatásukat.

45. perc: Most kell nagyon megmutatni, hogy tud védekezni a csapat!

44. perc: Hansen kiegyenlített! Végre! 13-13

43. perc: Bódi és Oftedal lövését is védte a Skopje kapusa. Hihetetlen a francia formája.

42. perc: Hetest lőhet a Vardar. Grimsbö nézett farkasszemet Lekiccel és kivédte!

42. perc: Hansen labdát szerzett, Bódi pedig betalált, második gólját is megszerezve 12-13

41. perc: Cvijic küldik ki színéskedésért két percre.

40. perc: megint növeli az előny a Vardar 11-13

40. perc: Hansen hetest harcolt ki, Gröbicz Anita lövi. Bent is van!  11-12

39. perc: Lacrabere gólt szerez 10-12, a Győr gólját viszont nem adták meg. Ambros Martin sárga lapott kapott.

39. perc: meg is van, Hansen kozmetikáz az eredményen 10-11

Hansen nagyot játszott a döntőben

38. perc: Lekic hetest harcolt ki. Kihagyta Lacrabere! Ez már a második volt. Jó lenne, ha ez lendületet adna a lányoknak és kikerülne a csapat a hullámvölgyből.

37. perc: Nagyon kellene már a győri gól, de sajnos megint védett a Vardar kapusa.

34. perc: Civic is betalált 9-11

32. perc: Görbicz lövését védte ki Leynaud.

31. perc: Sajnos mi nem tudtunk gólt szerezni, a Vardar viszont igen, átvették a vezetést 9-10

30. perc: Penezictől elvették a labdát a bírók, támadhat a Győr!

Az első félidő eredménye: 9-9

30. perc: Görbiczet is kiküldték két percre. Grimsbö védett, majd az ismétlést is kivédte. Marad a döntetlen.

29. perc: Visszavette a vezetést a Vardar, 8-9 de Görbicz hetes gólt ért!  9-9

28. perc: Bódi első gólját szerezte meg! 8-8

27. perc: Groot ismét mellé lőtte a labdát, nagyon kellene hogy újra betaláljunk. Szemben kapufa lett, Puhalák fogt a meg a kipattanot. Lekic vitatkozik egy kicsit, mert kiszórták két percre Oftedalról.

27. perc. Kuznyecova lövésével átvette a vezetést a macedón csapat. Penezic sárga lapott kapott. 7-8

26. perc: Gonzalez lövését fogta Leynaud, nagyon középre helyezte a spanyol játékos.

Ambros Martin is időt kért!

25. perc: Ellenünk fújtak most. A Vardar kiegyenlített. 7-7

24. perc: Lekic szerzett gólt, Grimsbö most tehetetlen volt 7-6

23. perc: Grimsbö védett szépen, támadhat az ETO! Hansent tüntették el, de a bírók nem ítéltek a Vardar ellen.

22. perc: Puhalák szerzett labdát. Jöhet a Győr! Groot lövése most elkerülte a kaput.

21. perc: Gonzalez lövése sajnos nem ért lövést, szemben a sáncról kipattan a labda, jöhet továbbra is a Vardar.

20. perc: Hansen és Gonzalez is a pályán. Amorim most Leynaudkezébe dobta a labdát, Ristovska szemben gólt szerzett 7-5

19. perc: Grimsbö nagyot védett, de utána hetest harcoltak ki. Megint Kiss Éva a kapuban! Lacrabere van vele szemben! Évi kivédte!

18. perc: Jól védekezünk, jöhetünk is! Gröbicz gólt dobott, de nem adták meg a játékvezetők. Jöhet megint a macedón csapat.

Görbicz magabiztos hetese is kellett a sikerhez

A Vardar időt kért. Hihetetlen a hangulat, a Győri közönség fantasztikus atmoszférát varázsol a csarnokba!  Teljes telt hát van, ahogy azt várni lehetett!

17. perc: Labdát szereztünk, Groot vitte végig ismét a labdát, s megszerezte harmadik gólját 7-4

16. perc: Oftedal lövése most elkerülte a kaput.

15. perc: Grimsbö szerencsére jól van, sőt, védéssel mutatta meg, mennyire!

15. perc: Grimsbö védte Lekic lövését, Leynaud pedig Broch próbálkozását. Lekic csúnyán fejbe dobta Grimsböt. Puhalák is a pályán.

14. perc: Groot nagy lövéssel vette be a kaput ismét 6-4

13. perc: Althaus a pályán, egy kapufával mutatkozott be. Szemben Lekic volt eredményes 5-4

13. perc: Radicevis sem talált a kapuba, jöhet megint a Győr

12. perc: Újra eleszti a labdát a Vardar, Görbicz csak a kapufát találta el

11. perc: Eladott labda, Groot végigvitte a labdát, s bevágta! 5-3

10. perc: Amorim újra a pályán, Leynaud második védését is bemutatta, szemben Penezic lőtt mellé.

Duda a hátán vitte a csapatot, egészen az aranyig

9. perc: Lekic talált be, Grimsbö nem tudott védeni 4-3

9. perc: Leynaud első védése is megvolt, Bódi lövését fogta.

8. perc: Hansen lövése most nem sikerült jól, a kapu mellé lőtte, támadhat a Vardar. Támadó szabálytalanság miatt a labda a Győrhöz került.

7. perc: Penezic most betalált 4-2

7. perc: Amorim kiállítása letelt, Hansen pedig szintén bombagólt lőtt! 4-1

6. perc: Támad a Vardar, hatalmas kapufa a vége, Cvijic törte szinte ketté a felsőlécet

6. perc: Oftedal szerzett fantasztikus gólt! 3-1

5. perc: Amorim tüntett el Vardar játékosát, két perre kiküldték. Lekic most kiharcolt egy hétméterest, Groottal ütközött. Kiss Éva a kapuban! Sajnos Lacrabere belőtte 2-1

4. perc: Broch is betalált 2-0

3. perc: Amorimot tüntették el, Civic is besárgult

3. perc: a győri támadás mos nem sikerült, megint jöhet a Vardar, keményen védekezünk

2. perc: Groot kapott sárgalapot, keményen védekezünk. Szerencsére csak kapufára futotta a Vardarnak

1. perc: a Győr kezdi a mérkőzést. Meg is van az első gól, Amorim szerzi 1-0

 

– A Magyar Himnusz most sem maradhat el, a lányok a szokásos formában: a szurkolók felé fordulva, egymást átkarolva éneklik

– Ambros Martin az utolsó BL mérközésén vezeti az Győri Audi ETO KC csapatát

– A mérkőzést francia játékvezető páros vezeti majd: Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura

– Jönnek a csapatok: először a Vardar kerete mutatkozott be, a győri lányok bemutatásakor a Papp László Budapest Sportarénában hihetetlen hangorkán volt hallható.

– Külön érdekesség, hogy Anja Althaus egy évvel ezelőtt még ellenfélként, a Vardar sztárjaként lépett pályára. A vesztes BL döntőt követően bejelentette visszavonulását, azonban az ETO hívó szavára újra magára húzta a mezt, s most zöld-fehérében játszik, a Győr sikeréért.

– Görbicz Anita ma ünnepli születésnapját, Isten éltesse sokáig a csapatkapitányt!

– Az hangulatot az angol John Newman fokozza, akinek 2012-ben a Rudimentallal közös dala, a Feel The Love hozta meg az áttörő sikert. Magyarországon egyébként nem most először láthatjuk is hallhatjuk, többször szerepelt már fesztiválokon.

– A csapatok már bemelegítettek, hamarosan kezdődik a hivatalos megnyitó, s bő negyed óra múlva a mérkőzés is.

A tegnapi mérkőzés fontosabb mozzanatait és a sok-sok fotót ITT érhetik el!

Havassy Anna Katalin
Fotó: O. Jakócs Péter

Csatolt galéria: Negyedszer BL győztes a Győri Audi ETO KC!
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×