Jubileumi év a Révai gimnáziumban

A 225-ik tanév alkalmából ünnepi programokat szerveznek a Révaiban, a tavaszi főrendezvényre az iskola egykori diákja, Áder János köztársasági elnök is meghívást kapott.

A héten kezdődött a győri Révai Miklós Gimnázium 225-ik, jubileumi tanévének ünnepi rendezvénysorozata, amelyen az intézmény vezetői és a diákság emlékezett meg Révairól, és megkoszorúzták a névadó mellszobrát is.

 

Az ünnepségen Fekete Dávid alpolgármester elmondta, amikor belép az épületbe, megrohanják az emlékek, hiszen maga is révais diák volt. Az alpolgármester hangsúlyozta, a Révai a város egyik ikonikus intézménye, amely minden évben előkelő helyet foglal el az iskolák országos rangsorában. Hozzátette, a patinás gimnázium azért tud ilyen nívós oktatási intézmény lenni, mert Révaira nem csak mint névadóra tekintenek, hanem valóban éltetik az ő értékőrző, értékteremtő szellemiségét. Ezt bizonyítja az előttünk álló rendezvénysorozat is.

 

 

„Minden nagynak apró a kezdete” – idézte Révait Horváth Péter igazgató. Az idézet sok mindenre igaz, többek között a diákokra is, akik idővel nagy szellemekké válhatnak. Kiemelte, Révai Miklós sokat tett a magyar nyelvért, hiszen a célja éppen az volt, hogy nyelvünk, és a tudás ne csak néhányak kiváltsága, hanem minden magyaré legyen. Hozzátette, az iskola feladata is az, hogy a tudást közkincsé tegye, és hogy építse a közösséget.

 

Lapunk kérdésére az igazgató kifejtette, a jubileumi tanévben nem csak ünnepségeket rendeznek, hanem olyan programokat, amelyekkel a diákokat is bevonják az értékőrzésbe, éppen ezért hirdetnek különböző tantárgyi pályázatokat, de kulturális fesztivált és matematika versenyt is szerveznek. A 225-ik évforduló hivatalos ünnepségét 2013. április 7-én rendezik, amelyen a tervek szerint Áder János köztársasági elnök is részt vesz, hiszen ő maga is az iskolában érettségizett.

 

Emellett az év során több egykori révais diákot is meghívnak, akik a mostani diákoknak tartanak előadásokat életútjukról. Különböző kiadványok, mint például az évkönyv, vagy a tablók könyve megjelentetését is tervezik.

 

A nyitó ünnepségen dr. Juhász Attila az iskola tanára emlékezett Révaira, majd Fekete Dávid alpolgármester, Horváth Péter iskolaigazgató és Szabó György a Révai Baráti Kör elnöke helyezte el az emlékezés koszorúját a szobornál.

 

A jubileumi évről további információk az intézmény honlapján, a www.revai.hu oldalon olvashatók.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×