Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetben

Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetben

Jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy győri férfit a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2018. december 4-én elfogták és a rendőr-főkapitányságra előállították P. Dániel 31 éves győri lakost, akinek a lakcímén tartott házkutatás során több kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A férfit korábban – 2018. január 20-án Budapesten – társával együtt egy közlekedési ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök. Ekkor az autóban elrejtve, valamint a két férfi csomagjai és ruházatuk átvizsgálásakor többféle, különböző mennyiségű kábítószergyanús anyagot, valamint a kábítószer értékesítéséhez, kiadagolásához használatos egyéb tárgyakat találtak. A két férfit elfogták és előállították, majd velük szemben drogtesztet is alkalmaztak, ami mindkettőjük esetében pozitív értéket mutatott, ezért őket kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A büntetőeljárás során beszerzett információk és adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a 31 éves győri férfi - 2018. áprilisa és júniusa között, Győr területén - más személyek részére is értékesített a birtokában talált és lefoglalt jelentős mennyiségű kábítószerből.

 

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály munkatársai P. Dánielt jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett – folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki.

 

police.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×