Kábítószert birtokoltak és fogyasztottak

Kábítószert birtokoltak és fogyasztottak

A rendőrök három fiatallal szemben intézkedtek Mosonmagyaróváron.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. május 19-én 20 óra 25 perckor arról, hogy Mosonmagyaróváron, az egyik tízemeletes ház tetején több fiatal tartózkodik. A kiérkező rendőrök a tetőfeljáró közelében, a lépcsőházban két nőt és egy férfit igazoltattak. Mivel az intézkedők a lépcsőfordulóban elszórva több kábítószergyanús anyagra bukkantak, illetve erős marihuána illatot éreztek, átvizsgálták mindhárom fiatal ruházatát és a csomagjaikat is. Ennek során az egyik nő táskájában egy pókmintás őrlőt, valamint egy tasakban zöld növényi törmeléket, illetve a kabátja zsebében további kábítószergyanús növényi gumókat találtak. A rendőrök mindegyiküket elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították őket, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindhármuknál pozitív értéket mutatott. A nyomozók a fiatalokat kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Forrás: police.hu

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×