Kalandozás Kotorban

A Szent János-hegyről letekintve, még a rutinosabb utazónak is eláll a lélegzete, a panoráma ugyanis varázslatos: a csipkés hegyek közé több kilométer hosszan nyúlik be egy kékeszöld tengeröböl. A partján vörös tetős, szűk-sikátoros kisvárosok. Ez itt „Európa legdélebbi fjordja”, az UNESCO Világörökségi Listájára is felvett Kotori-öböl.

Kotor Montenegró déli részén, a hasonló nevű öböl keleti csücskében helyezkedik el. A történelmi városka – sok más jelentős földközi-tengeri kikötőhöz hasonlóan – gyakran cserélt gazdát az évszázadok során. Megfordultak itt gótok, szaracénok és bolgárok csakúgy, mint az osztrákok, a britek és a franciák. A legnagyobb hatása mégis a velenceieknek volt – az óvároson ma is egyértelműen érződik az észak-olasz tengeri nagyhatalom keze nyoma. Nem múltak persze el észrevétlenül a szocializmus évei sem. A város főkapuján – az egykori szárnyas oroszlán helyett – ma egy Tito-idézet áll, így állítva emléket azoknak az időknek, amikor Montenegró még Jugoszlávia tagállama volt. 2006 óta viszont már önálló köztársaság. Az állam fővárosa a kézilabda-rajongók körében ismerősen csengő Podgorica.

De elég is ennyi a földrajz- és történelemórából! Keressünk inkább egy kedvünkre való teraszhelyiséget és rendeljünk egy eszpresszót vagy egy bijela kafát (azaz tejeskávét). Aztán vegyük számba, hogy mit is nyújt az utazónak Kotor. Velencei stílusú óváros málló vakolatú házakkal és szűk sikátorokkal? Pipa. Száradó ruhák kavalkádja az ember feje fölött? Pipa. Hangulatos kávézók, kisvendéglők és üzletek? Pipa. A langyos utcakövön sütkérező kóbor cicák? Pipa. Kotor tehát tudja mindazt, amit méltán várunk el egy felkapott földközi-tengeri üdülőhelytől. A város lenyűgöző elhelyezkedése viszont már bónusz. Ahogy bónusz a szolgáltatások alacsony ára is. Ez azonban nem feltétlenül lesz mindig így. A turizmus növekedésével várhatóan felfelé kúsznak majd az árak is.

Apropó turizmus. A népszerű horvát üdülőhely, Dubrovnik mindössze 90 kilométerre fekszik, azaz akár egy egynapos túra keretében is betámadható. A kanyargós parti úton persze nem mindig leányálom a közlekedés.

 

 

Perast

A Kotortól észak-nyugati irányban elhelyezkedő városka, a mérete ellenére komoly építészeti látnivalókat tartogat. Figyelemreméltóak például a remek állapotban fennmaradt barokk paloták, melyek száma meghaladja az egy tucatot is.

A legszembetűnőbb látványosság mégis a Szent Miklós-templom, melynek viharvert harangtornyáról rögtön lerí, hogy az szoros rokonságban áll a velencei Szent Márk téren álló eredetivel. Csak ez itt egyértelműen egy „kistesó”.

 

A Kék Barlang

A Kotori-öböl bejáratánál fekvő Luštica-félszigeten egymást érik a szebbnél szebb, kristálytiszta vizű öblök. Találunk itt homokos és kavicsos strandot csakúgy, mint sziklás és lebetonozott partszakaszt, érdemes tehát előre tájékozódni a lehetőségek felől. A földnyelvet borító dús erdők és olajfaligetek sorát csak itt-ott szakítja meg egy-egy kisebb település, a félsziget tehát tökéletes arra, hogy hátrahagyjuk a civilizáció nyűgét-baját, átadjuk magunkat a természetnek, és élvezzük a napot, a tengert, az erdők illatát.

Emellett pedig van a félszigetnek még egy komoly vonzereje. Itt található ugyanis a Kék Barlang, melynek vizét a beeső napsugarak festik élénk égszínkék színűre. A turistahajó épp csak, hogy befér a szűk sziklahasadékon át, a barlang belsejében azonban újra kinyílik a tér. Olyannyira, hogy az utazónak lehetősége van testközelből, mondhatni a saját bőrén tapasztalni meg a gyönyörű, azúrkék vizet. Persze csak akkor, ha csomagolt magának fürdőruhát…

 

 

TIPP

A Kék Barlangtól, illetve a környező öblökből rövid hajóútnyira fekszik az aprócska Mamula-sziget. Ha van időnk ellátogatni ide, akkor először is járjuk körbe az impozáns, de jó ideje használaton kívül álló erődöt. Aztán viszont irány a strand! A parti sziklák között ugyanis a kékek, zöldek és azúrok legváltozatosabb árnyalatait keveri ki az Adriai-tenger kristálytiszta vize.

 

Kisté

 


Tovább a gyorplusz.hu-ra
×