Katicából is megárt a sok

Katicából is megárt a sok

Az elmúlt időszakban már beszámoltunk az utóbbi hetekben tapasztalható rovarinvázióról. Akkor a poloskák kaptak főszerepet, most pedig a harlekinkaticák kerülnek középpontba, hiszen az utóbbi időben, több Győrben és környékén lakó számolt be a bogár okozta kellemetlenségekről. Stábunk utánajárt, mi okozza nagyszámú megjelenésüket és hogyan lehet, egyáltalán lehet-e ellenük védekezni.

Körülbelül egy hete észleltük először, hogy gyakorlatilag elleptek minket a harlekinkaticák. Több száz bogár mászik a házunk falain, az ablakokon, a terasz alatt és ahogy ajtót nyitunk, szinte megrohamoznak minket, belerepülnek a hajunkba, a ruháinkba és csípnek is” – mesélte riporterünknek egy Győrújbaráton élő hölgy. Tóth Nikoletta elmondta, kétségbeesésében már különböző fórumokon keres megoldást, hiszen a rovarirtó, a porszívó, a magasnyomású mosó sem segített a kellemetlenségeiken. Híradónk felkeresett egy rovarszakértőt a témával kapcsolatban, aki elmondta, pontosan 10 esztendővel ezelőtt jelent meg a harlekinkatica Magyarországon.

A nagyszámú előfordulása egy elrontott biológiai védekezési kísérletnek a következménye. Valamikor a kétezres évek elején, Hawaii-on próbálták elszaporítani takácsatkák ellen, majd elterjesztették világszerte. A kísérlet kudarcba fulladt, a bogár viszont megmaradt és elburjánzott. A melegebb évszakokban azonban nem veszünk róluk tudomást, ahogy viszont hidegebbre fordul az idő, ’támadásuk’ tömeges” – mondta Havasréti Béla rovarszakértő.

Több kellemetlenséget is okozhatnak ezek a rovarok: egyik az, hogy tömegesen jelennek meg, ráadásul büdös, alkaloida váladékuk van, tipikusan invazív faj, tehát nem őshonos és veszélyt jelent a helyi biológiai egyensúlyra és az itt élő fajokra, például a hétpettyes katicákra. Velük szemben tipikusan agresszívek és eleszik előlük a táplálékot, sőt más katicák lárváit is elpusztítják.

Védekezni ellenük nem igazán lehet, a seprű és különböző takarítóeszközök csak részmegoldást jelentenek, jó hír azonban, hogy csak telelni jönnek ide, és tavasszal eltűnnek” – zárta a szakember.


GYP
Fotó: Pixabay

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×