Kerényi ellen vallott egykori táncosa

Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház akkori igazgatója 23 évvel ezelőtt a Szegedi Szabadtéri Játékokon bezárta egy szobába, ráparancsolt, hogy tolja le a nadrágját, majd elfenekelte.

Ezt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, arcát, nevét vállalva Maros Ákos volt táncos, aki most Tenerifén él.

„A Szegedi Szabadtéri Játékokon próbáltunk, link fiú voltam, egyszer-egyszer elkéstem, Kerényi Miklós Gábor ezt zokon vette, a mikrofonba ordított, hogy ezt meg kell torolnia" – kezdte történetét Maros Ákos volt színházi táncos, aki akkor 18 éves volt.

Egy idő után Kerényi Miklós Gábor azt mondta: el kell, hogy fenekelje. Maros Ákos azt gondolta, hogy ezt csak viccesen érti, le akarja szidni. Felmentek a kollégium egyik szobájába, ahol a rendező eltorlaszolta az ajtót egy iskolapaddal, majd azt mondta neki, vegye le a nadrágját és az alsónadrágját. Utóbbira nem volt hajlandó - mondta a táncos. Ezt követően Kerényi nagy erővel hármat vert a fenekére, és azt mondta neki: ha akar, sírjon nyugodtan, ez is a megtisztulás része. Ekkor Maros Ákos felhúzta a nadrágját, félrerúgta a padokat és elment. "Hurkás volt a fenekem" - mondta.

A történetet még aznap este több embernek is elmesélte, édesanyjának is megmutatta a verésnyomokat. Elmondása szerint akkor elintézték a dolgot azzal, hogy „ez egy hülye". Arról is beszélt, hogy 1996-ban felkerült a Madách Színházba, '97-ben Kerényi Miklós Gábor rendezett nekik egy előadást, ő ott is elmondta a kollégáinak, hogy a rendező mit csinált vele, így sokan tudtak a dologról. 20 ember tudja tanúsítani a történetét - mondta.

Nem tudja, hogy ez szexuális zaklatás-e, ő úgy tekintette ezt, mint hatalommal való visszaélést, mintha lefejelte volna őt Kerényi. Akkor a humoros oldaláról fogta fel, de lehet, hogy az agya csak így dolgozta föl - mondta a beszélgetés egy másik pontján. Ma már azt gondolja, hogy ez semmiképpen sem normális.

"Én magam is cinkos vagyok, nem beszéltem 23 évig" - mondta az ATV-ben arcát, nevét vállaló Maros Ákos.

 

Az elmúlt napokban többen keresték, hogy vállalja névvel a vele történteket és a műsorban ő is azt kérte, tegyenek mások is így, mert ő is több ilyen esetről tud.

 

origo.hu
fotó: MTI/ATV

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×