Két magyar bronzérem a budapesti Kendo Európa-bajnokságon

A hétvégén Budapesten rendezett 28. Kendo Európa-bajnokságon minden kategóriában a franciák vehették át az aranyérmet, de mi, magyarok is két bronzéremmel gazdagodtunk.

A kendo a japán kardvívás ma is élő és nagyon népszerű hagyománya. A ken a kardot, míg a do az utat jelenti. Kendozni tehát annyit tesz, járni a kard útján, azaz folyamatosan fejleszteni önmagunkat, gyakorolni az alázatot, az őszinteséget és az igazságosságot, illetve az életet a legfontosabb értéknek tekinteni. A kendo azonban nemcsak filozófia, hanem versenyzési lehetőség is, kemény és összetett mozgás. Az egyik legrangosabb megmérettetése az Európa-bajnokság.

 

Álló sor: Vadadi Zsolt (Magyar Kendo Szövetség elnöke),
Dubi Sándor, Tóth Balázs,Babos Gábor, Seress Zoltán, Abe Tetsushi, Németh Péter; 
térdelnek: Usui Atsuto, Dubi Attila, Komjáti Tamás, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell

Magyarország május 12-14 között a Tüskecsarnokban immár negyedszer adott otthont az Európa-bajnokságnak. A kendo Európa-bajnokságok történetében az idei viadal kiemelkedő volt sok szempontból: 40 országból több, mint 400 nevezés érkezett. Ilyen nagy méretű versenyre a kendo európai történetében még nem volt példa. Magyarország a kendo világában előkelő helyen szerepel.

A férfi válogatott az európai ranglista 2. helyét, míg a nők a 4. helyet foglalják el. Az Európa-bajnokság előtt az volt a kérdés, hogy a megfiatalodott magyar válogatott keret hogyan fog megbirkózni az elődök tekintélyt parancsoló múltjával. A magyar kendo válogatott több, mint egy évtizedig a győrzámolyi Szigetközi Junior Kendo Klubra épült.

 

Álló sor: Kocsis Barbara, Fodor Ágnes, Bővíz Marina
térdelnek: Horváth Orsolya, Lukács Zsófia, Szabó Emese

Dubi Sándor és Király Norbert visszavonulásával fiatalok kaptka helyet, de meghatározó feladatokat ma is vállalnak a szigetközi kendósok. Dubi Sándor a magyar válogatott edzője, az aktívak koözül Dubi Attila a csapat kapitánya és Babos Gábor a férfi csapat alapembere.

Annak ellenére, hogy a 2017-es Európa-bajnokságot a franciák minden kategóriában uralták, a fiatal magyar válogatott is kiválóan szerepelt a szigetközi kendosok vezetésével. A férfi és a női válogatott a csapatversenyben bronzérmet szerzett, míg Dallos András a juniorok között Küzdő szellem (Fighting Spirit) díjat kapott.

Férfiak: Dubi Attila, Babos Gábor, Komjáti Tamás, Lukács Marcell, Seres Zoltán, Szegőfi Ákos, Tóth Balázs

Nők: Bővíz Marina, Fodor Ágnes, Horváth Orsolya, Laukó Zsófia, Kocsis Barbara, Szabó Emese

 

Szegőfi Ákos torokszúrással szerez pontot a svédek ellen

Szakmai igazgató: Abe Tetsushi

A válogatott edzője: Dubi Sándor

Segédedzők:

Usui Atsuto
Németh Péter

A magyar válogatott:

Magyarok a kendo Európa-bajnokságon eredmények:

http://www.kendo.hu/content/magyarok-kendo- europa-bajnoksagok- torteneteben

Magyar nyelvű oldal:

http://www.kendo.hu/

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×