Kiemelt beruházás lett a strandfejlesztés

Kiemelt beruházás lett a strandfejlesztés

A Modern Városok Program aktualitásairól – köztük a kórház melletti parkolólemezről - is beszélt Borkai Zsolt polgármester a Győrplusz Rádióban. A napokban kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány a vízi élménypark megvalósítását…

Hétfőn reggel második adásához érkezett a Mi Győriek című rádiós magazinműsor, amelyben a műsorvezetők ismét Győr polgármesterét kérdezték a város aktuális ügyeiről. A műsorban kiemelt témaként szerepelt a város 2019-es költségvetése (A büdzsé tervezetének fő számairól és a tervezett fejlesztésekről korábban részletesen is beszámoltunk itt).

A Modern Városok Programot (MVP) érintve Borkai Zsolt elmondta a közbeszerzési eljárás már lezajlott, pár héten belül indulhat a kórház melletti parkolólemez építése, amely egy régi problémára nyújthat megoldást a megyei kórházba érkezőknek. A témában megkérdeztük Páternoszter Piroska polgármesteri biztos-asszonyt, aki lapunknak kifejtette, a tavasz valóban a parkolólemez építéséről szólhat, ahol a kivitelező első feladata az ideiglenes parkoló kialakítása lesz, hiszen az önkormányzat a munkálatok idejére alternatív megállási lehetőséget biztosít az egészségügyi intézménybe érkezők számára.

 

 

Ugyancsak az MVP aktualitása, hogy a Magyar Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a győri vízi élménypark kialakítását a jelenlegi strandfürdő területén. A témában dr. Sipos Gertrúdot, a győri polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási főosztályvezetőjét kérdeztük. Mint mondta, az MVP projektek megvalósulását gyakorlati szinten is támogatja a kormány, a kiemelt beruházássá nyilvánítás is egy ilyen lépés. Mindez azért volt szükséges, mert a strand területe egy rendkívül heterogén terület, összesen 25 telekből áll, amelyek a Magyar Állam, a Győr-Szol Zrt., illetve a Pannonvíz Zrt. tulajdonában állnak. „A hatályos építésügyi szabályok szerint építési engedély egy telekre az egy időben megvalósuló építési tevékenység egészére adható, ám ebben az esetben teljes összevonás nem lehetséges, hiszen a területen például elsőrendű árvízvédelmi mű is húzódik, amely kizárólag állami tulajdonban állhat, vagyis külön helyrajzi számra kell kerülnie. A kiemelt üggyé nyilvánítás azonban lehetővé teszi, hogy a több telken is megkezdődjön az építkezés.” – indokolta a döntés fontosságát a főosztályvezető.

 

 

A kiemelt üggyé nyilvánítás azonban nem csak ezért nagy segítség, de a beruházás gördülékenységét is nagymértékben szolgálja, hiszen a közigazgatási hatósági ügyek ügyintézési határideje 15, míg a szakhatósági ügyeké 8 napra rövidül. „Fontos hangsúlyozni, hogy mindez nem azt jelenti, hogy a hatóságnak hirtelen kell rábólintania mindenre, hiszen már hónapok óta tart a részletekbe menő egyeztetés a kormányhivatal illetékes szerveivel annak érdekében, hogy a jogszabályoknak megfelelő módon a legjobb megoldás valósuljon meg.” – szögezte le a főosztályvezető.

A témában Páternoszter Piroskát is megkerestük, aki a további menetrenddel kapcsolatban kifejtette, jelenleg a kiviteli tervezés zajlik (lapunk 2018. június 29-i számában a fejlesztés koncepcióterveit mutattuk be), ami tavasszal készül el. Ezután következhet a feltételes kivitelezői közbeszerzés eljárása, amelynek eredménye újra a kormány elé kerül a forrás biztosítása miatt. Ha minden optimálisan alakul, akkor idén ősszel meglesz a kivitelező, és még 2019-ben megtörténhet a munkaterület átadása is. A jelenlegi tervek szerint tehát a jövő év elején már a tényleges kivitelezés zajlik a területen, ahol a sátras uszodát az úszásoktatás miatt igyekeznek a lehető legtovább nyitva tartani.



A strand vízi élményparkká fejlesztése komoly térségi vonzerőt jelenthet majd, ami annak tükrében nem elhanyagolható kérdés, hogy városunkat a legfrissebb turisztikai ranglistán Budapest kivételével kizárólag tradicionális fürdővárosok előzik meg a leglátogatottabb tíz magyarországi város toplistáján (elemzésünk itt olvasható.) A Győrplusz Rádió műsorában Borkai Zsolt egy másik „vizes” beruházás jelentőségéről is beszélt, ez pedig a gönyűi műtárgy építése, amely állandó vízállást teremt majd a Mosoni-Dunán. „A 2021-ben elkészülő fejlesztés Győr számára nagy lehetőség a vízi turizmus terén, amely a kishajó-forgalomnak teret adva nyithat új utat a város idegenforgalmában.”

A rádióbeszélgetésben természetesen szó esett a II. Győri Sportbálról is, amelyről itt olvashatja beszámolónkat. A Mi, Győriek következő adása március 11-én, reggel 7 órától hallható a Győr+ Rádióban.

 

Szerző: Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor
Látványterv: A1 Építésziroda Kft.

 

Csatolt galéria: Strandfejlesztés - látványtervek
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×