Koszorúzás a nemzeti gyásznapon

Koszorúzás a nemzeti gyásznapon

Az 1956. november 4-én megjelenő Hazánk című független politikai napilap egykori szerkesztőségénél lévő emléktáblát koszorúzta meg dr. Fekete Dávid és Radnóti Ákos alpolgármester a győri önkormányzat nevében.

Az egykori szerkesztőség a Városháza tér 3. szám alatt működött, ma emléktábla emlékeztet a hős újságírókra. A lap utolsó száma december 29-i keltezésű és összesen 27 alkalommal jelent meg a kommunista diktatúra elnyomása miatt. A felelős kiadója a forradalom későbbi mártírja, Szigethy Attila volt.

A Hazánk című napilap a fejlécben Vörösmarty Mihály: Szózat nyitósorának adott helyt: „Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar” kifejezve ezzel is az újság álláspontját.

Az első szám bátor hangvételű vezércikkét Bertalan Lajos írta ,,Ne bántsd a magyart!" címmel: ,,Köszöntjük és harcba hívjuk az olvasót. A győzelmes forradalom fegyverei elhallgattak, de a fegyvernyugvás csendjét szovjet páncélosok lánctalpainak csikorgása, ágyútalpak csattogása, gépkocsik és sorozatvetők kerekeinek dübörgése veri fel a magyar térségeken. Kossuth címeres nemzeti lobogók alatt lélegzetvisszafojtva, lábhoz tett fegyverrel vár és figyel a nemzet. A győri Radó sziget hídjainál szovjet tankok ágyúinak és gépfegyvereinek csöve mered a békés járókelőkre."

A vezércikket végül így zárja: „Büszkén valljuk az 1848-as győri magyar nyelvű újság, a Kovách Pál szerkesztette Hazánk utódjának lapunkat. Szabadságért küzdő elődeink példája kötelez bennünket a magyarság, a nemzeti függetlenség igaz szavú, töretlen szolgálatára. Ezzel köszöntjük és hívjuk harcba az olvasót a magyar szabadságharc hajnalán. Kiáltsuk együtt az állig vasba öltözött keleti hódítónak úgy, hogy az egész világ hallja, s velünk zúgja: ne bántsd a magyart!"

A címlapon nyilatkozik Papp Kálmán megyéspüspök is, aki „megelégedéssel hallgatta az új győri lap céljairól szóló ismertetést, s búcsúzóul Isten áldását kérte a lap munkájára”.  A katolikus egyház is megszenvedte a kommunisták rémuralmát. A nyilatkozat további aktualitását a nemrég szabadult és koholt vádak miatti igazságtalan börtönbüntetését töltő Mindszenty bíboros adta, akit nem tudtak megtörni a börtönben.

Bertalan Lajos a forradalom bukása után a cikkéért izgatás vádjával három év börtönre ítélték. Szabadulása után, tanári végzettsége ellenére csak segédmunkásként helyezkedhetett el.

Az önkormányzat vezetése minden évben megemlékezik ezen lapról és a hős újságíróiról.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×