Közel 7 év börtönt kapott a kolumbiai drog- és szépségkirálynő

Hat év nyolc hónap börtönre ítélte egy argentín bíróság az ismert kolumbiai modellt, az utóbbi időben már csak narkókirálynőként emlegetett Angie Sanclementét egy nemzetközi drogkereskedő hálózat működtetése miatt - adta hírül csütörtökön a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.

A 32 éves Sanclemente 2000-ben vált ismertté, amikor megnyert egy kolumbiai szépségversenyt, bár két nappal később, miután kiderült, hogy férjezett, megfosztották "trónjától". Állítása szerint Argentínába házasodni jött, nem pedig azért, hogy droggal kereskedjen, és egyetlen bűnének azt nevezte, hogy szerelembe esett. Az ellene felhozott vád az, hogy segített barátjának, Nicolas Gualcónak kokaint csempészni Európába a mexikói Cancúnon keresztül méghozzá úgy, hogy a hatóságokban gyanút nem ébresztő csinos lányokat vont be a "munkába". Gualcónra szintén közel hét év szabadságvesztést szabtak ki, és több bűnrészes is rács mögé került.

Sanclemente ellen azt követően indult nyomozás, hogy 2009-ben a cancúni repülőtéren a hatóságok kezére került egyik segítője, aki 55 kilogramm kokainnal a bőröndjében próbálta elhagyni az országot.

A kolumbiai szépséget végül 2010 májusában vették őrizetbe Buenos Airesben. A rendőrségi jelentés szerint hamis papírok voltak nála, és szőkére festette a haját a hatóság megtévesztése céljából.

 

(MTI)

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×