Leemelték a talapzatról Kisfaludy Károly szobrát

Leemelték a talapzatról Kisfaludy Károly szobrát

Adventre végeznek a Bécsi kapu tér felújításával, a most elszállított szobrot Budapesten restaurálják.

Látványos szakaszához érkezett a Bécsi kapu tér felújítása, rövidesen megkezdődik a tér burkolása, s leemelték a talpazatról a Kisfaludy-szobrot, amelyet restaurálnak – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Fekete Dávid. Az alpolgármester elmondta, a teljes felújítás költsége 1,8 milliárd forint, amelynek felét egyedi kormánydöntés alapján a magyar kormány állja, a maradék ötven százalékot pedig a győri költségvetés fedezi.

A közművek cseréje már lezajlott a régészeti felügyelet mellett, így hamarosan kezdődik a burkolás. Ugyanolyan kövek lesznek, mint az óratoronynál, így aki kíváncsi, milyen lesz a Bécsi kapu tér, megnézheti.

 

 

Nem csak a tér újul meg, hanem a köztéri alkotások is. A Vadmentő Nimród szobrot már korábban elszállították, restaurálják, csakúgy mint Kisfaludy Károly szobrát. Az alkotás 126 éves, a húszas években került jelenlegi helyére, a Bécsi kapu térre. Mátrai Lajos György alkotását az elmúlt több mint száz évben egyszer sem újították fel, így igencsak időszerűvé vált.

A restaurátor Szórádi Zsigmond szobrászművész lesz, akinek vezetésével a szobrot hétfőn leemelték a talapzatról. Ez utóbbi súlya 27 tonna. Várhatóan októberben hozzák vissza Győrbe Budapestről, ahol a munkálatok majd zajlanak. Az elszállítás indoka, hogy a szobor felújítása csak műhelyben végezhető el.

 

 

A Bécsi kapu térrel párhuzamosan annak környéke is megújul. A Sarkantyú köz, a Káptalandombi feljáró, ahol a meredek részen mészkő tömbökből lépcső épült, megkönnyítve az idősebbek feljutását. Ugyancsak megújulnak az ágyukhoz vezető lépcsősorok.

Prédl Antal, az Útkezelő Szervezet vezetője kiemelte, rengeteg engedélyt kellett beszerezni, s nagyon sok egyeztetést kellett levezényelni ahhoz, hogy a felújítás alatt ne zavarják a város rendezvényeit.

 

 

„Továbbra is a győriek türelmét és megértését kérjük a munkálatok idejére” – fogalmazott Prédl Antal.

Fekete Dávid alpolgármestertől megtudtuk, adventre lesz kész a felújított tér, így egyfajta karácsonyi ajándéknak is tekinthetjük a Bécsi kapu tér teljes felújítását.

 

Gy. P.
Fotó: O. Jakócs Péter

 

Csatolt galéria: Elszállították a Kisfaludy Károly szobrot
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×