Letették az alapkövét az M7-es autópályát a főúttal összekötő csomópontnak

Letették az alapkövét az M7-es autópályát a főúttal összekötő csomópontnak

Letették az alapkövét az M7-es autópályát a 710-es főúttal összekötő csomópontnak Balatonfőkajár mellett. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a beruházás gyorsabbá és biztonságosabb teszi a közlekedést a térségben.

Kontrát Károly az alapkőletétel alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a legfontosabb közösségi érték a biztonság, melynek egyik meghatározó eleme a közlekedésbiztonság. Ezt hivatott erősíteni a 7,3 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés.

A 2019 őszére megvalósuló beruházás során mintegy 3 kilométer hosszú besoroló sáv és egy különszintű csomópont épül, közel 2 kilométer útszakasz, egy körforgalom, valamint egy kerékpáros felüljáró.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára,Veszprém megye fejlesztési biztosa azt hangsúlyozta, hogy az útfejlesztés megszűnteti majd a térségben hétvégenként tapasztalható forgalmi dugót, megkönnyítve a közlekedést.

Az elmúlt 3 és fél esztendő alatt a megyében mintegy 80 kilométer út megújult, épül a várpalotai elkerülő, fejlesztik a Győr és Pápa közti kétszer két sávos utat. A megyei utak egyre biztonságosabbá és közlekedhetőbbé válnak - hangsúlyozta.

Takács Szabolcs, Veszprém megye kormánymegbízottja felidézte: 2017 őszén az építkezést megelőző régészeti feltárást követően adták ki az építési engedélyt az útfejlesztésre.

Az úthálózat fejlesztése a helyieknek és az ide látogatóknak egyaránt fontos - húzta alá. Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta: az épülő csomópont jelentőségét növeli, hogy a későbbi M8-as autópályának is része lesz. Az építkezés kivitelezői a Duna Aszfalt Kft. és a Hazai Építőgép Kft.



MTI
Fotó: hvg.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×