Ma kezdődik a Szép Magyar Beszéd verseny döntője Győrben

Az együvé tartozást a legerőteljesebben az anyanyelvünk határozza és pecsételi meg - mondta az Országgyűlés elnöke pénteken Győrben, a Szép Magyar Beszéd verseny 52. Kárpát-medencei döntőjének megnyitóján.

 

Kövér László a mintegy 150 magyarországi és határon túli diák, valamint 50 felkészítő tanár előtt mondott beszédében hangsúlyozta: a versenyelvű és teljesítményközpontú 21. században legnagyobb értékünk és esélyünk az észjárásunk, a gondolkodásmódunk és világlátásunk, amely magyar nyelvünkben fogan meg és általa kristályosodik ki.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédet mond a Kazinczy Ferenc - Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjének első napján a győri városháza dísztermében 2017. április 21-én.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

A magyar nyelv mint érték azonban nemcsak oltalmat nyújt, hanem oltalmat is igényel - fűzte hozzá.

Kiemelte: aki nem tartja tiszteletben saját anyanyelvét, annak a gondolatai sem lehetnek egészségesek. A nyelv romlásával romlik a gondolkodás és a teljesítmény is, ezért a nyelvrontás mindig a magyar esélyek romlását is jelenti, míg anyanyelvünk védelme az egyéni és közösségi önmegvalósításunk esélyeit növeli.

Elismeréssel tartozunk azoknak, akik a tudatos magyar nyelvművelés és a hatékony magyar nyelvvédelem pártjára állnak, akik segítenek felismerni minden magyar fiatalnak és kevésbé fiatalnak az anyanyelvünk értékét - folytatta.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében elmondta, hogy a magyar nyelv közkincs, amelyet meg kell őrizni és tovább kell adni a jövő nemzedékének.

Hozzátette, hogy a város nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására.

A Szép Magyar Beszéd verseny döntőjére 120 magyarországi és mintegy harminc határon túli diák érkezett. A résztvevők pénteken a szabadon választott szövegeket olvassák fel, szombaton pedig a kötelező szövegeket. A Kazinczy-érmeket és -díjakat, valamint a Péchy Blanka-díjat vasárnap adját át.

A zsűri három bizottságban bírálja el a versenyzőket, amelyeket Balázs Géza, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Szakonyi Károly Kossuth-díjas író és Kováts Dániel Kazinczy-díjas főiskolai tanár vezetnek.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×