Május végén kezdi a felkészülést a férfi vízilabda-válogatott

Május 29-én kezdi meg a felkészülést a hazai rendezésű nyári vizes világbajnokságra a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a vlv.hu-nak adott interjújában elmondta, a keretből ekkor még hiányozni fognak a Bajnokok Ligája hatos döntőjében érdekelt játékosok, egy héttel később azonban már ők is csatlakoznak az együtteshez.

"Az egész társasággal a szlovákiai Somorjára vonulunk, ahol elszeparáltan tudunk dolgozni, mindenki csak a munkára koncentrálhat. Azt remélem, hogy ez jó kezdete lesz a felkészülésnek" - idézte a portál a szakembert, aki hozzátette, a második héten Budapesten folytatják, majd Madridba utaznak, ahol néhány napot a spanyol válogatottal közösen készülnek majd. Ezt követően - a felkészülés harmadik hetében - Görögországban vesz részt a válogatott a hagyományos Szamarcidisz Kupán, amelyen a házigazdák és a magyar csapat mellett Montenegró, Kanada, Spanyolország együttese szerepel.

Ezután újra a vb helyszínén, Budapesten készül a válogatott, majd Kecskeméten az olimpiai és világbajnok szerb csapattal tart közös edzéseket, továbbá valószínűleg mérkőzést is játszik ellene. Ezt követi a BENU Kupa, amelynek helyszíne egyelőre még nem ismert, az azonban már biztos, hogy Németország, Románia és Kanada legjobbjai érkeznek a tornára.

"A felkészülés hatodik hetében már a formaélesítésre koncentrálunk, Budapesten leszünk, július 17-én, hétfőn pedig az ausztrálok elleni csoportmeccsel megkezdődik számunkra a budapesti világbajnokság" - zárta a tervek bemutatását Märcz Tamás.

A szövetségi kapitány megjegyezte, vélhetően közvetlenül a BL hatos döntőjét követően - május 27-én - jelöli ki a várhatóan 18 fős keretet.

A magyar férfi vízilabda-válogatott az ausztrál, a francia és az olasz csapattal szerepel majd azonos csoportban a világbajnokságon. A csoportok első helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikok a harmadikokkal játszanak a nyolc közé jutásért. A vízilabdatorna küzdelmeit július 16. és 29. között rendezik a Margitszigeten.

MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×