Matekozás helyett az állatokról tanultak

Matekozás helyett az állatokról tanultak

A Móricz Zsigmond Általános Iskolában jártunk szerdán délelőtt, ahol matek óra helyett a Győri Állatmenhely és a Győr+ Mancsok interaktív előadásában volt részük a hatodikosoknak.

A menhely dolgozói több éve járnak óvodákba, iskolákba, hiszen küldetésüknek érzik, hogy már gyermekkorban megalapozzák a jövő állatvédőinek tudását. A győrszentiváni Móricz-iskolába sem először látogattak el szerdán délelőtt, ám ezúttal a Győr+ Mancsokkal kiegészülve tanítottak felelős állattartást a diákoknak.

 

A diákok érdeklődve figyelték a Győri Állatmenhely és a Győr+ Mancsok interaktív előadását

 

Horváth Patrícia menhelyi állatgondozó elmondta, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak az eddigi előadásaikkal kapcsolatban, nemcsak azt látják, hogy a gyerekek megtanulták az alapvető szabályokat, de arról is beszámoltak, hogy hatásukra sok cicát és kutyát ivartalanítottak vagy chippel láttak el, ami pedig valóban nagy előrelépést jelent.

 

Ez a kedves kankutyus hamar belopta magát mindenki szívébe

 

A Győr+ Média is szeretné támogatni ezt a kezdeményezést, hiszen Győr+ Mancsok rovatunk februári indulása óta szorosan összekapcsolódunk a Győri Állatmenhely életével. Nyolc hónap alatt tizenöt kutyának és három cicának segítettünk otthont találni, de mi is rengeteget kaptunk: az árva állatok átformálták az életszemléletünket, és úgy gondoljuk, hogy ezt érdemes lenne átadni a gyermekeknek. Jó lenne, ha minél többen megtanulnák például, hogy minden kutya egyéniség, és nem a fajtától függ, hogy milyen társunk lesz, hanem a törődéstől, a megfelelő neveléstől. Az idős kutyusokra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen nem csak a kölykök körül forog a világ, minden állat megérdemli a családot, a szeretetet.  A mi kezünkben itt az újságírás, a média, ezt kihasználva próbáljuk felkarolni a menhelylakókat, de hisszük, hogy mindenkinek megvan a saját eszköze, amellyel segíthet a maga módján, csak meg kell találnia: akár egy megunt takaró, akár önkéntes kutyasétáltatás, de az is elég, ha nem hagyja szó nélkül, ha meglát az utcán egy kóbor állatot, vagy mesél ismerőseinek az ivartalanítás fontosságáról. Nem kell tehát nagy dolgokra gondolni, de ha a szándék megvan a jó cselekedetre, máris sokat értünk el.

 

A lelkes hatodikosok egymás után tették fel kérdéseiket

 

Hatalmas volt a lelkesedés a tanteremben, ahová az előadók természetesen nem érkeztek négylábú nélkül: egy ötéves staffordshire terrier kankutyus, Rokkó is velük tartott, aki egyetlen pillanat alatt belopta magát a gyerekesereg szívébe, akik minden új információt érdeklődve fogadtak. Megdöbbenve figyeltük a diákok aktivitását, hogy milyen gyorsan lendülnek fel a kezek. Ahogy minden előadás végén, mi is hagytuk, hogy kérdezzen, aki szeretne. Ilyenkor általában mindenki hallgat, menne már a dolgára, vagy egyszerűen csak fél megnyilatkozni, a Móricz-iskola hatodikosai azonban kérdeztek, nem is akármit: a menhelyi kutyusokról érdeklődtek név szerint, akikkel egy éve találkoztak, tudni szerették volna, mi lett az ő sorsuk, hogy vajon rájuk talált-e már a szerető gazdi. Amikor pedig megkapták a választ, hogy legtöbbjük azóta már otthon van, őszinte mosollyal nyugtázták. Ez is bizonyítja, hogy a gyermekek fogékonyak az állatvédelemre, nevelésüket pedig nem lehet elég korán elkezdeni, s nem lehet elégszer ismételni, nyomatékosítani bennük a megszerzett tudást. Hiszen ők jelentik a jövőt, sok kicsi pedig sokra megy.

 

 

 

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: Marcali Gábor

Csatolt galéria: Interaktív előadás az állatokról – Győri Állatmenhely, Győr+ Mancsok
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×