Megnyitották a Vasarely Múzeumot

Egyéves felújítás után nyitották meg újra a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumát hétfőn Budapesten. Az óbudai kiállítóhely keddtől várja a közönséget a Victor Vasarely (1906-1997) életművét bemutató újragondolt állandó kiállítással.

A felújításnak köszönhetően mostantól méltó körülmények között látogatható a magyar képzőművészet külföldön is egyik legismertebb, ikonikus alakjának művészét bemutató gyűjtemény - hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki szerint Vasarely úgy építette külföldi karrierjét, hogy mindig hazatért, sosem feledte, sosem tagadta magyarságát.Hozzáfűzte: a Vásárhelyi Győző néven született művész saját korát több lépéssel megelőzve vált korszakos zsenivé. Új korszakot hozott a művészettörténetben azzal, hogy hitet tett a magasművészet alkotásainak sokszorosítása, mindenki számára birtokolhatóvá tétele mellett.Pierre Vasarely, a Vasarely Foundation elnöke felidézte: a 20 évvel ezelőtt elhunyt művész gyakran beszélt Magyarországgal kapcsolatos elköteleződéséről, szülőhazája és a magyar nyelv iránti szeretetéről.

Meg volt győződve arról, hogy a művészetet nem lehet csak az elitnek fenntartani. 1955-ös úgynevezett sárga kiáltványában úgy fogalmazott, a jövő művészete vagy közös kincs lesz, vagy nem lesz - hangsúlyozta Pierre Vasarely.Az állandó tárlat két pontján interaktív élményállomások várják a látogatókat, akik a virtuális szemüvegeket felvéve három dimenzióban szemlélhetnek meg "belülről" egy-egy Vasarely-alkotást. A kiállításon 1969 óta első alkalommal 13 sokszorosított grafika is látható abból a 118 darabos kollekcióból, amelyet Vasarely 1968-ban adományozott a Szépművészeti Múzeumnak.A múzeum gyűjteményét Victor Vasarely 1982-ben adományozta Magyarországnak. A több mint 400 egyedi és sokszorosított alkotást tartalmazó, a művész egész életpályáját áttekintést nyújtó kollekciót bemutató múzeum 1987-ben nyílhatott meg az óbudai Zichy-kastély épületében.

MTI

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×