Mi, győriek: Fókuszban a nyár

Mi, győriek: Fókuszban a nyár

Orosz Sanyi műsorvezető a nyári programokról, fesztiválokról és nemzetközi sporteseményekről beszélgetett Borkai Zsolt polgármesterrel a Győr+ Rádió hétfői magazinműsorában. Erős kezdés után hasonló folytatás várható.

A Halott Pénz és Rúzsa Magdi fellépésével vette kezdetét a nyár Győrben. „Hihetetlen látvány volt a színpadról körbenézve a Dunakapu tér és környéke. Mindkét napon rengeteg győri jött el, hogy együtt nyissuk meg a nyarat!” - emlékezett vissza a polgármester, aki hozzátette, rögtön ezután a Magyar Táncfesztivállal a nyári fesztiválok sora is elkezdődött. „A 2019-es több szempontból is az évfordulók éve, hiszen a Győri Balett 40, a táncfesztivál 15, míg a gyermek táncfesztivál 5 éves.” Borkai Zsolt elmondta, Győr büszke balett társulatára, amely kultúránk egyik nagykövete. A város ezt a megfelelő körülmények megteremtésével igyekszik viszonozni, a legutóbb például az új próbaterem megvalósításával. Az évfordulók mentén továbbhaladva a műsorban megemlítették, hogy a Győri Gyermektábor is 40 éves. „Szinte nincs olyan győri, aki valamilyen formában ne kötődne ahhoz a helyhez, amit négy évtizeddel ezelőtt társadalmi munkával és a helyi vállalatok támogatásával építettek fel. Ezt a kötődést bizonyítja, hogy az önkormányzat mellett számos helyi cég támogatta a tábor felújítását, amely csodálatos környezetben várja a gyerekeket, az idén nyáron 2800 fiatalt.”

 

 

A műsorban szó esett a hétvégi Múzeumok Éjszakájáról és a Food Truck Show-ról is, valamint arról, hogy a nyár következő állomásához a héten érkezünk, hiszen csütörtökön Szent László napon adják át a városi díszközgyűlésen a Szent László díjakat, a püspöki mise után pedig a körmenet zárja az ünnepet. „A Szent László alakját felidéző programoknak ezzel azonban korántsem lesz vége, hiszen a hétvége a családoknak kínál igazi időutazást. A Szent László Napok középkori tábora, lovagi tornái az Aranyparton várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.”

Ugyancsak június 27-én, csütörtökön rajtol az első junior torna világbajnokság. Borkai Zsolt ezzel kapcsolatban kiemelte, nagy szó, hogy az elsőt Magyarországon, méghozzá Győrben rendezik.”Ez a korosztály már szinte felnőtt versenyzőkből áll, tehát nagyon színvonalas gyakorlatokat nézhetünk, ráadásul talán olyan elemeket, összekötéseket is bevállalnak majd, amit egy felnőtt versenyen már nem biztos.” Mint mondta, már a mögöttünk hagyott hétvégén sok külföldi sportolót láthattunk a városban, akik Győrben edzettek az akklimatizáció érdekében. A polgármester mindenkit arra biztatott, látogassanak ki a világbajnokságra, hiszen sporttörténelmi pillanatról van szó.

 

 

Szintén a hétvégén, 29-én rajtol a frizbi Európa-bajnokság, amely tovább színesíti a palettát. „Biztos vagyok benne, hogy igen érdekes mérkőzéseket láthatunk majd a gyirmóti stadionban, ahol hatvan nemzet sportolói vesznek részt az EB-n.” Végezetül egy igazi győri sikersportágról is szó esett, hiszen július 11-21. között városunk ad otthont a junior női kézilabda Európa-bajnokságnak. „Lesz miért szurkolnunk, hiszen a magyar utánpótlás a tavalyi VB-győzelemmel már bizonyította erejét. Izgalmas csata, igazi sportcsemege várható a nyár közepén az Audi Arénában.” Persze a nyár folyamán még rengeteg fesztivál és program vár mindenkit, amelyekről a hellogyor.hu honlapon tájékozódhatunk.

 

Fotó: Marcali Gábor

Papp Zsolt

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×