Mit üzennek a csillagok?

Mit üzennek a csillagok?

Az év 16. hetében az Oroszlánokra rátalálhat a szerelem, a Szűzek pedig keressenek új munkát maguknak!

KOS

Ez egy nagyon mozgalmas időszak kezdete az Önök életében, megújultak, teli erővel, energiával. Ezt a környezetük nagy örömmel veszi, ne is fogják vissza magukat. Belevethetik magukat terveikbe, legyen az munkahelyi változtatás, akár otthonuk felújítása. Elemükben vannak, ezt már bizony régóta várták.

BIKA

Egészségük kerül most a hét középpontjába. Figyeljenek jobban a gyulladásos betegségekre, azok elkerülésére, különösképp a hölgyek. Anyagi lépéseiket gondolják át jól, nem alkalmas a befektetésre ez az időszak. Tartsák meg ötleteiket maguknak, ne fecsegjenek. Gondoljanak át mindent, úgy döntsenek.

IKREK

Nagyon kellemes hét elé néznek, legyenek éberek, nehogy lemaradjanak valami jóról. Minden információ fontos lehet most, járjanak utána mindennek. Figyeljenek kapcsolataikra is, új és régi barátok jelenhetnek meg a héten, kissé váratlanul. Párkapcsolatuk nagyon jó most, utazzanak el ketten, ha tudnak.

RÁK

A héten szinte minden gondolatuk a párjuk, párkapcsolatuk körül forog. Rendezzenek magukban pár kérdést, de ne hergeljék feleslegesen magukat. Próbáljanak a jövőbe nézni, tervezzenek, ne gyötörjék magukat. Beszéljenek párjukkal. A munkájukban is lehetnek konfliktusok, ne konfrontálódjanak.

OROSZLÁN

Kedvük nem hagyja el Önöket a héten, teli vannak erővel, energiával. Ez a vidámság szinte megfertőzi a többieket is, szívesen lesznek az Önök társaságában. Feladatuk száma ugyancsak megnő, próbálják rendben tartani azért naptárukat. A szerelem sem jár már messze Önöktől, bízzanak a tavaszban.

SZŰZ

Próbálják megőrizni nyugalmukat a mostani helyzetben, bár ez nagyon nehezükre esik. Családjuk is nehezen veszi Önöktől ezt a hangulatot. Próbálják megoldani az alap problémájukat, ha kell, keressenek új munkát is maguknak. Döntsenek, lépjenek, ne várjanak már sokáig, családjuk is türelmetlen.

MÉRLEG

Saját életük viszonylag nyugodt a héten, munkájuk is rendben halad a maga útján. Párjukra azonban figyeljenek jobban, nagy szükségük van az Önök segítségére, megfontoltságára. Ne áldozzák fel azonban saját ügyeiket, figyeljenek, ne legyen anyagi elmaradásuk. Így megtartják az egyensúlyt.

SKORPIÓ

Kicsit lépjenek hátrébb ügyeiktől, elrendezetlen dolgaiktól a héten. Hagyják történni az eseményeket, bármennyire is nehezükre esik ez. Ne hamarkodjanak el egyetlen döntést sem, később bánnák csak meg. Próbáljanak töltődni, erősödni lelkileg, töltsenek több időt a szabad levegőn. Lazítsanak kicsit.

NYILAS

Nagyon pörgős, vidám hét elé néznek, mintha minden úgy alakulna, ahogyan azt eltervezték. Ez kedvez párkapcsolatuknak, boldog perceket szerezhetnek kedvesüknek. Ebben partnerre találnak benne, pezsdítsék fel kapcsolatukat. Gyűjtsék magukba a pozitívumokat, engedjék lelküket ebben lubickolni.

BAK

Ez a türelem hete életükben, ne rohanjanak, ne akarjanak mindenen hamar túl lenni. Oldják meg apránként, mindent átnézve, átgondolva életüket, de ne akarják ezt egy csettintésre. Bocsássanak meg önmaguknak a régi dolgokért, ne cipeljenek felesleges terheket. Pihenjenek, lazítsanak, amikor lehetséges.

VÍZÖNTŐ

Kreativitásuk most ugyancsak teret nyer a héten, felforgatják maguk körül a világot. Felrázzák munkatársaikat, párjukat, ez persze nem fog mindenkinek tetszeni. Hagyják az egy helyben toporgókat, inkább fordítsák figyelmüket családjuk, párjuk felé. Gondolkozzanak együtt, adjanak át egy kis jókedvet.

HALAK

Maradjanak ki minden zűrös ügyből, ha lehet. Távolról, felülről nézve minden egyszerűbb, világosabb. Nem szolgálná előmenetelüket, ha ezekbe a vitákba keverednének. Csak annyit tegyenek, amennyit mindenképp szükséges. Legyenek párjukkal minél többet, szórakozzanak, lazítsanak, amennyit tudnak.

 

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×